Vágólapra másolva!
A kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbert 2018-ban harmadik bajnoki címére hajt a Tankpool24 csapat Mercedes versenykamionjával. A szezon alatt az Origón vezetett blogjában osztja meg érzéseit és gondolatait a versenyhétvégék előtt és után. Mostani bejegyzése a harmadik hétvégén, a Nürburgringen történtekről szól.

Nagyon szerettünk volna jó eredményt elérni a Nürburgringen, hiszen ez a csapat hazai versenye, a Mercedestől is jöttek megnézni bennünket, jó lett volna villantani egyet.

szóval ez egy szerencsés verseny volt, minden jól jött ki. A fordított rajtrácsos futamon negyedik lettem, nehéz is pontosan visszaidézni, hogy mi történt, mert annyira vittek magukkal az események, hogy szinte minden magától történt. Azt tudom, hogy nem volt túl izgalmas a verseny az első körtől eltekintve, előttem gyorsabbak voltak, mögöttem lassabbak. De sok pontot szereztünk, vártam nagyon a vasárnapot, megint reméltem, hogy az időmérőn tudok javítani és még jobb eredmény születhet.

Szombaton sikerült újra dobogóra állni Forrás: Kiss Norbert

Vasárnap reggel nagyon hideg volt az időmérőn, a kamionok jól reagálnak a hűvös levegőre, javaulnak ilyenkor a köridők.

Annyira, hogy majdnem el is rontottam, kevésen múlt, hogy nem taktikáztuk el magunkat.

Az időmérőből az első tíz jut tovább a superpole-ba, ahol eldől az első tíz végső sorrendje. Amikor ilyen ultra magabiztosak vagyunk, mint amilyenek most is voltunk, az első részben nem megyünk maximumot, hogy ne használjuk el a gumikat, de biztosan a tízben legyünk. Most viszont annyival jobbak voltak a kamionok, a köridők, több mint egy másodperccel jobb eredmények születtek, mint a pénteki időmérőn, hogy éppen csak meglett a továbbjutás.

Majdnem eltaktikáztuk magunkat Forrás: Origo

Az időmérő első és második része is 10-10 percből áll, ami nem túl sok. Főleg, hogy a felvezető körrel rengeteg idő megy el, lassan megyünk, hogy hideg fékkel és hideg gumival tudjuk elkezdeni a gyors kört. Három-négy perc is elmegy vele, utána jön egy gyors kör 2 perc alatt, már csak négy van hátra az időmérőből, megyünk egy hűtőkört, marad körülbelül egy perc. Ekkor el kell dönteni, hogy megyek még egy gyors kört, vagy kijövök a boxba. Hatodik voltam, amikor a boxbejáratnál álltam, kérdeztem is a mérnökömet, jó lesz-e ez így,

aztán csak imádkoztunk, hogy továbbjussunk, mert a többiek, akik addig mögöttem voltak, sorra gyorsultak és szépen megelőztek.

Végül a tizedik helyen ugyan, de meglett a továbbjutás, a jövőben viszont oda kell figyelni erre, főleg, ha hűvös idő van, jobban meg kell nyomni az időmérő első felét.

A vasárnapi időmérőn meglett a harmadik hely Forrás: Kiss Norbert

A superpole-ban tudtam menni egy normális kört, megszereztem a harmadik helyet, a versenyen az első kanyarban még tartottam is a helyemet, aztán ugyanabba a szituációba keveredtem, mint előző nap, csak akkor én voltam a kedvezőbb helyzetben, most meg a mögöttem jövő. Nem mertem agresszív lenni, nehogy kilökjön,

aztán a harmadik kanyarban csak sikerült neki oldalról belémbombázni.

Visszacsúsztam a negyedik helyre, még azért is küzdenem kellett, amikor jött a kormányszervó hibája... Ez pedig egy kamionnál végzetes hibának számít, 3150 kg van az első tengelyeken, a szervó elmegy, esély sincs elfordítani a kormányt, beáll egyenesbe, és annyi. Éreztem, hogy olajnyomás probléma van, és hogy nem történt semmi, így visszagondolva hidraulika szempontjából nem volt jó hétvégéje a Mercinek, mert a Forma-1-ben is emiatt estek ki.

És milyen jól tettem, mert ha ott maradok, akkor beültettek volna, így egy pályabíró ült be helyettem, akinek eltört a hüvelykujja, amikor a szakszerűtlen rögzítés és a túl nagy tempó miatt leesett a kamion a vontatóról. Szétment a gumi is, a lengéscsillapító tönkrement, és még sorolhatnám.

Sikerült ugyan összerakni a kamiont a negyedik versenyre, de a motorerő valahol elveszett Forrás: Kiss Norbert

A fiúk meg tudták csinálni a fordított rajtrácsos futamra, de már a felvezető körön éreztem, hogy nincs motorerő, emiatt nem igazán tudtam érvényesülni az utolsó futamon. Tisztes távolságból követtem a mezőnyt, de nem tudtam tartani velük a lépést. Amikor a 12. helyen álltam, megkérdeztem a csapatfőnököt, hogy egyáltalán van-e ennek értelme. Stefan azt kérte, menjek-menjek, és igaza volt, mert kilencedikként értem célba, de a futam után két előttem lévő embert még megbüntettek, így hivatalosan hetedik lettem és kaptam egy csomó pontot. Nagyon fontos tanulság, hogy

mindig végig kell csinálni, nem szabad feladni, amíg gurul, addig nyomjuk, mert mindig lehet fontos pontokat szerezni.

A verseny után az is kiderült a kiolvasásból, hogy turbószenzor problémánk volt, hogy mitől, az még rejtély, de elvileg megvan a hiba, Szlovákiában a szabadedzésen meglátjuk majd, pontosan milyen állapotban van az autó.

Kiegyensúlyozott teljesítmény kell a stabil élmezőnyhöz Forrás: Origo

Így három hétvége után az már egyértelműen látszik, hogy a megbízhatóság, a kiszámítható teljesítmény sokkal fontosabb, mint a jó részeredmények. Második, harmadik, negyedik helyekkel minden hétvégén ott tudunk lenni az elején, viszont ha hibázunk, akkor gyorsan megelőzhetnek a mögöttünk lévők. Jochen Hahn előnye masszívnak tűnik, neki van a legnagyobb esélye idén a bajnoki címre, a második hely viszont teljesen nyitott.

Látszik, hogy nem az tud feljönni, aki futamot nyer, hanem az, aki stabil teljesítményt nyújt.

Nekünk volt egy technikai hibánk most, amivel buktunk tíz pontot, Misanóban ott volt a kizárás, azzal 12 pont ment el, így 22 pont mínuszban vagyunk most a saját hibánkból. Ez is azt erősíti, hogy minden helyezést el kell vinni a célig, nem kell kockáztatni. A karbantartásra extra módon figyelnünk kell, kérni fogom erre a csapatot, hogy rendben legyen az autó és hozzunk be rendben egy harmadik-negyedik helyet, mint kiessünk.

Jó hír viszont, hogy a pályán kívül történtek jó dolgok: a

Meredesszel és a motorfejlesztést végző MB Tech-kel egyeztettünk, és ígéretet kaptunk arra, hogy a motorfrissítésnek a nyári szünetben el kell készülnie

és augusztus végéig versenykész állapotba kell kerülnie, hogy a szezon második felét szeptember elsején Csehországban már így kezdhessük meg, hogy meg tudjuk szorongatni végre Jochen Hahnt.

Jövő hétvégén Szlovákiaring következik, ahol tavaly ultrajól mentem. Szombaton és vasárnap is futamot nyertem, én szereztem a legtöbb pontot azon a hétvégén, remélem, hogy idén is olyan helyszín lesz, ami feküdni fog nekünk.