Vágólapra másolva!
Szépen gyülekeznek az autók az idén bemutatkozó FIA túraautó-világkupa mezőnyében. A jogtulajdonos korábban azt közölte, hogy a mezőny mind a 26 helye elkelt, és lassacskán valóban megtelik a rajtrács. Most újabb négy autót, csapatot és versenyzőt jelentettek be, ez alapján már biztos, hogy hat Audi lesz a WTCR mezőnyében Michelisz Norbert ellenfelei között.

A WTCR Origóhoz eljuttatott hivatalos közleménye szerint Audi RS3 LMS-t vezet majd Gordon Shedden és Jean-Karl Vernay a belga WRT csapat színeiben.

Ha tényleg így néz majd ki a WRT Audija, nehéz lesz levenni róla a szemünket Forrás: WTCR Press Office

Nathanaël Berton és Frédéric Vervisch pedig a Comtoyou Racing korábban bejelentett két fiatal pilótájához, Denis Duponthoz, és a volt zengős versenyzőhöz, Aurélian Panishoz csatlakozik.

A TCR International Seriesben így nézett ki a Comtoyou Racing Audija Forrás: Photo4/PHOTO 4/Photo 4

A most bejelentett versenyzők megjelenése az új túraautó-világkupában alátámasztja azt, amit korábban Michelisz Norbert mondott az Origónak:

bitang erős mezőny jöhet össze a sorozatban.

A 38 éves skót Shedden háromszoros brit túraautó-bajnok, a francia Vernay pedig a TCR International Series egyéni bajnoka volt 2017-ben. A belga Vervisch Forma-3-as és GT tapasztalatokkal csatlakozik a bajnoksághoz, a francia Berton neve a Formula E-ből, a GP2-ből és endurance versenyekről lehet ismerős.

Ez pedig a Comtoyou Racing idei dizájnja lehet Forrás: DIRK BOGAERTS - [email protected]/Dirk Bogaerts

Ezzel már tizennégy biztos versenyző jut az eddig bejelentett tizenhét autóra.

Egyelőre nem tudni, hogy Michelisz Norbert csapata, a M1RA indul-e a sorozatban, ahogyan a Zengő Motorsport rajtjáról sincs információ.

A WTCR-ben a 26-ból eddig bejelentett autók, csapatok és versenyzők:

AUTÓ CSAPAT PILÓTA
Alfa Romeo Giulietta TCR nincs bejelentve nincs bejelentve
Alfa Romeo Giulietta TCR nincs bejelentve nincs bejelentve
Audi RS3 LMS Comtoyou Racing Denis Dupont
Audi RS3 LMS Comtoyou Racing Aurélian Panis
Audi RS3 LMS Comtoyou Racing Nathanaël Berton
Audi RS3 LMS Comtoyou Racing Frédéric Vervisch
Audi RS3 LMS WRT Gordon Shedden
Audi RS3 LMS WRT Jean-Karl Vernay
Honda Civic Type-R Boutsen-Ginion Racing Tiago Monteiro
Honda Civic Type-R Boutsen-Ginion Racing nincs bejelentve
Honda Civic Type-R Münnich Motorsport Esteban Guerrieri
Hyundai i30N TCR BRC Racing Michelisz Norbert
Hyundai i30N TCR BRC Racing Gabriele Tarquini
Hyundai i30N TCR Yvan Muller Racing Yvan Muller
Hyundai i30N TCR Yvan Muller Racing Thed Björk
Volkswagen Golf GTI Sebastien Loeb Racing Rob Huff
Volkswagen Golf GTI Sebastien Loeb Racing Mehdi Bennani