Vágólapra másolva!
Kiválóan kezdett és versenyzett az Audi TT Cup nürburgringi versenyhétvégéjének első futamán Keszthelyi Vivien, míg a második viadalon egy szerencsétlen baleset idő előtt vetett véget a magyar pilóta szereplésének.

Már a pénteki szabadedzésen is jól teljesített a 16 éves versenyző, szombaton pedig eddigi pályafutása egyik legnehezebb feladata előtt állt, miután szakadó esőben rendezték meg az időmérőt. Ennek ellenére kiválóan szerepelt a sorozat történetének első magyar versenyzője, hiszen

a szélsőséges körülmények mellett saját maga eddigi legjobb kvalifikációs eredményét elérve a nyolcadik helyet szerezte meg.

Keszthelyi Viviené volt a hétvége leggyorsabb köre. Forrás: Audi Communications Motorsport/Hoch Zwei. Free of charge for press purpose only. If you need pictures for other purposes please contact Audi Communications Motorsport [email protected]/Audi Communications Motorsport

Az első futam ugyanakkor nem kezdődött jól számára, kisebb hiba csúszott be a rajtnál, ami miatt egy boxutca áthajtásos büntetést kapott. A szerencséjére jó érzékkel töltötte le a magyar pilóta a büntetését, ugyanis egy ütközés miatt éppen ekkor kellett a pályára gurulnia a safety carnak, így értékes másodperceket nem, "csak" helyezéseket veszített.

Ennek ellenére Keszthelyi Vivien a 14. helyről végül a 9. pozícióba hozta be autóját,

egy nagyobb bolyban csatázott végig, köztük az egyik vendégpilótával, az olasz Marco Melandrival, minden idők legfiatalabb világbajnokával a gyorsaságimotorosok 250 kcm-es kategóriájában.

A 16 éves magyar pilóta ráadásul a leggyorsabb volt a második szektorban, a harmadikban pedig - ahogyan egész hétvégén - az övé volt a legnagyobb sebesség.

Keszthelyi Vivien így jó hangulatban, kedvező előjelekkel készülhetett a vasárnapi második futamra, azonban sajnos egy versenybaleset közbeszólt: a jó pozícióból rajtoló Melandri, valamint

a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel öccse, Fabian, megcsúszott és keresztbe állt a pályán, a magyar pilóta számára pedig elkerülhetetlen volt az ütközés.

Keszthelyi Vivien nem tudta kikerülni a keresztbeálló Fabian Vettelt Forrás: Audi Communications Motorsport/Hoch Zwei

"Nagyon jól sikerült eltalálni a beállításokat már a szabadedzésre és az időmérőre is, utóbbin akár még gyorsabb is lehettem volna.

A célom továbbra is az, hogy a hátralévő versenyek mindegyikén pontokat szerezzek" - mondta Keszthelyi Vivien.

Érdekesség, hogy a második futamon történt balesetet a versenybíróság megvizsgálta, ezt követően pedig úgy döntött, hogy a vendégpilóták csak az utolsó három helyről rajtolhatnak majd a további futamokon.

A TT Cup soron következő versenyét a Red Bull ringen rendezik Spielbergben szeptember 22. és 24. között.