Vágólapra másolva!
A kamion Európa-bajnokság magyarországi hétvégéjének érdekes és izgalmas betétprogramja a Blancpain GT Series Sprint Cup volt, a 16 éves Keszthelyi Viviennek pedig megadatott, hogy testközelből figyelje az eseményeket, ugyanis az Audi R8-asokkal versenyző belga WRT csapata meghívásának tett eleget a Hungaroringen.

Az istálló invitálása nem volt véletlen, ugyanis a debreceni születésű magyar pilóta két héttel ezelőtt Neuburgban éppen egy olyan GT3-as Audi R8 LMS-t tesztelhetett, amellyel többek között a gárda egyik sztárpilótája, a német Christopher Mies megnyerte az idén a nürburgringi 24 órás viadalt.

Keszthelyi Vivien testközelből figyelje az eseményeket Forrás: All rights reserved - [email protected]/Kaiser Erika

A mogyoródi látogatáson éppen a 28 éves német versenyző volt Keszthelyi Vivien kísérője a WRT boxában,

ahol elemezték közös tapasztalataikat az autóról, a pályáról, s az előttük álló feladatokról. A WRT-nél Keszthelyi Vivien találkozott Markus Winkelhockkal is,

aki az ő szériájában, azaz az Audi TT Kupában az egyik instruktor.

Az Audi Sport Racing Acedmy magyar pilótájának látogatása szerencsét hozott az istállónak, hiszen Dries Vanthoor és Marcel Fässler személyében a WRT adta a győzteseket a Hungaroringen.

A WRT-nél Keszthelyi Vivien találkozott Markus Winkelhockkal Forrás: All rights reserved - [email protected]/Kaiser Erika

Keszthelyi Vivien legközelebb szeptember 8. és 10. között a Nürburgringen versenyez majd a TT Kupa következő fordulójában.

A fiatal magyar pilóta számára nem indult könnyen a szezon, ugyanis az első öt futamot - versenymérnöki segítség nélkül - nem tudta befejezni technikai hibák, illetve szerencsétlen balesetek miatt. Nemrég azonban a Norisringen megtört a jég, és megszerezte első pontjait, legutóbb a hollandiai Zandvoortban pedig már mindkét futamot pontszerző helyen tudta befejezni.