Vágólapra másolva!
A hétvégén, július 15-16.-án Parádsasváron rendezik a 34. HE-DO Mátrai Hegyiversenyt az MNASZ HE-DO Autós Gyorsasági Országos Bajnokság és Hegyi Kupa III-IV. futamát, a tavalyi évben teljesen felújított mátrai versenypályán.

A Mátrai Hegyiverseny a magyar autósport egyik legtradicionálisabb rendezvénye melynek komoly hagyományát a fő támogató segítségével tavaly egy nyolc éves kényszerszünet után nyílt lehetőség tovább vinni a 24-es út Parádsasvár és Galyatető közötti útszakaszának teljes felújításával. A felújítás az útfelületen kívül az épített versenypályákéhoz hasonló biztonsági eszközök beépítésével - mint például az erősebb dupla szalagkorlát - alkalmas lett komoly nemzetközi szintű versenyek lebonyolítására is.

Már az idei évben is a CEZ, az FIA Közép Európai Zóna Trófea versenynaptárában is szerepel ez a versenyhétvége, de akár már a jövő évben az FIA Hegyi Európa Bajnokságának naptárába is bekerülhet mely szakmailag a legmagasabb szintű sorozat ebben a versenyágban.

Az idén az Országos Bajnokság és a Hegyi Kupa magyar indulói mellett szlovák és lengyel versenyzőket is várnak a rendezők a versenyhétvégére. Több kategóriában számos érdekes és különleges versenygép áll majd rajthoz a hétvégén, mint például egy lengyel csapat által nemrég csatasorba állított Hyundai i20 WRC, melyet először láthatnak Magyarországon élőben az autósport rajongók.

A teljesség igénye nélkül a hazai versenyzők közül itt lesz a gyorsasági autós mezőny korelnöke, Bódis Kálmán az egyik imádott 911-es Porsche-jával, rajthoz áll a karosszériás autók pálya csúcsát jelenleg is birtokló Turán Frigyes a megszokott FORD FIESTA R5-el, itt lesz természetesen az abszolút hazai hős a tavalyi ETCC bronzérmes Nagy Norbert is.

A kevésbé erős ámde annál nagyobb lendületet és bátorságot igénylő Suzuki Swift-ekkel itt lesz a Hankook Racer Kupa mezőnye több fiatal tehetséggel, akik először vágnak majd neki a parádsasvári pályának, valamint érkezik még számos versenyző a rally és rallycross szakágakból, de

az örök nagy közönség kedvenc márka a LADA különböző típusaival is számos versenyző áll majd rajthoz.

Az edzés futamok szombaton és vasárnap is reggel 8 órakor, míg a versenyfutamok délben 12 órakor kezdődnek. A verseny történetében először egy érdekes újítással is szolgálnak a rendezők. A HE-DO Hill Climb Rádió az FM 103.8-as hullámhosszon hangban valamint a http://hedohegyiverseny.hu/ weboldalon, az interneten képben is online streamben is követhetőek lesznek a verseny eseményei és eredményei! Például a célba érkezés után már rögtön meghallgathatják a versenyzőktől az aktuális felfutásban szerzett élményeiket, eredményeiket, de figyelemmel követhetik majd például a versenyzők által elért legnagyobb sebességeket is!

Nagy Norbertet is láthatják a nézők a legjobbak mezőnyében Forrás: MTI

A nézők természetesen a depó területére is beléphetnek, ahol testközelből találkozhatnak a versenyzőkkel és megnézhetik a versenyautókat is.

A versenyek mellett számos kiegészítő program is várja az autósport rajongókat, mint például a HE-DO SYM Kupa ahol profi 3D-s versenyautó szimulátorokon próbálhatják ki a látogatók, hogy milyen a virtuális parádsasvári versenypályán végigszáguldani.

A szimulátoron összemérhetik vezetési tudásukat a profi versenyzőkkel is és a leggyorsabbak egy különösen izgalmas ajándékkal, a valódi pályán egy élményautózással és egyéb díjakkal is gazdagodhatnak!

Ezen kívül a gyerekeket ugráló várak és egyéb játékok várják, míg a felnőtteket szombaton este egy fergeteges buli várja, ahol DJ-k szolgáltatják majd hajnalig a talp alá valót és természetesen többek közt nagymennyiségben elérhető lesz a parádsasvári hegyiversenyes bulik fontos itala a vödrös mojito is!