Vágólapra másolva!
A legendás Nordschleifén, azaz a Nürburgring 25 kilométeres félelmetes körén Michelisz Norbert megszerezte pályafutása negyedik pole pozícióját. A másik magyar, Nagy Dániel a mezőny végéről indulhat szombaton.

A pénteki időmérőre kisütött a nap a Nürburgring fölött, ami megkönnyítette a versenyzők dolgát, és talán a kedvük is jobb lett.

Michelisz Norberté egészen biztosan, mert azok után, hogy a csütörtöki szabadedzésen jó időket ment, az első időmérőn még vezetett is egy jó 8:38:072 perces idővel, amit aztán az egyik Volvóval Nicky Catsburg javított meg, nem is kevéssel - José María Lopez korábbi 8:35-ös körrekordját is levitte a 8:34-es régióba (8:34:818). De Michelisz így is 2. lett, míg csapattársai, Tiago Monteiro és Rijo Micsigami a 6., illetve a 13. helyen zárt.

Nem szomorkodtak a hondások:

A mezőny másik magyarja, Nagy Dániel a 14. lett a Zengő Motorsport Hondájával.

A második időmérő egy, az Audi TT Kupa betétfutamán történt kicsúszás miatt közel egy órával később kezdődött a tervezettnél, de Micheliszt szerencsére ez sem zavarta meg.

A Nürburgring teljes, kicsivel több mint 25 kilométeres körén nagyon érezte az íveket,

és a második időmérőn is elcsípte a második helyet, újra csak Catsburg mögött, a holland nagyjából egy másodperccel volt jobb a magyar menőnél.

Nicky Catsburg kemény ellenfél lesz a versenyen:

Egészen az utolsó másodpercekig ez így is volt, az utolsó gyors körön aztán Michelisz nagyon eltalálta a tempót, és 8:38:072-es idővel megnyerte a második időmérőt.

A másik két hondás közül Tiago Monteiro a 4., míg Micsigami a 11. helyen fejezte be az időmérőt. Nagy Dániel ezúttal csak az utolsó, 16. helyen végzett.

A két futamot szombaton 11:20-kor és 12:45-kor rendezik.