Vágólapra másolva!
A hatodik helyről indulva, elképesztő rajttal már az első kanyarban vezetett a M1RA Racing fiatal magyar versenyzője a TCR International Series első európai állomásán. Tassi Attila Spa-Francorchamps-ban az időmérőn is jól szerepelt, de elmondása szerint a gyors körén feltartották, így csak a hatodik helyről indulhatott.

Michelisz Norbert csapatának 18 éves versenyzőjét végül harmadikként intették le, a kétszeres címvédő Stefano Comini, a Comtoyou Racing Audijával nyerte meg a futamot, a második helyen az újonc beugró belga Benjamin Lessenes ért célba a Boutsen Ginion Racing Hondájával.

Tassi Attila Fotó: Hirling Bálint - Origo

A M1RA másik Hondájával Roberto Colciago, valamint a Zengő Motorsport SEAT Leónjával ifj. Ficza Ferenc nem szerzett pontot.

Öt futam után összetettben Tassi Attila a második helyen áll 51 ponttal.

A TCR International Series második spa-i futama szombaton 11.30-kor kezdődik, a Sport1 élőben közvetíti.