Vágólapra másolva!
Drogot árult a feltételes szabadlábra helyezése ideje alatt a korábbi magyar válogatott asztaliteniszező, P. Róbert, aki ellen most vádat emelt az ügyészség. 

Mint azt a Bors Online-on megjelent cikk írja, a többszörös magyar bajnok, egykori válogatott asztaliteniszező, P. Róbert korábban már ült a váci fegyintézetben kábítószer-terjesztés miatt. Jó magaviselete miatt azonban 2 év 4 hónap után feltételesen szabadlábra került.

Azonban két évvel ezelőtt, még a feltételes szabadsága alatt ismét drogügybe keveredett. Az ügyészség most benyújtott vádirata szerint a pingpongos kábítószert árult a zuglói otthonában, és a barátnője lakásán tárolta is. A pár kocsijában közel egy kiló kokaint, 46 gramm marihuánát és 269 kábítószergyanús tablettát találtak a nyomozók.

A jelenleg a jövő évi tokiói paralimpiára készülő asztaliteneszező, Szűcs Alexa felkészítését irányító 46 éves P. Róbertet meglepte a vádemelés híre, a Borsnak nyilatkozva határozottan tagadta a terhére rótt vádakat. Az ítélethirdetésig P. Róbert szadadlábon védekezhet.