Vágólapra másolva!
A Borussia Dortmund álláspontja szerint nem sértették meg a biztonsági előírást azok a labdarúgók, akik maszk nélkül szerepeltek fotókon.

A hat játékosról - köztük a több nagy klub által figyelt húszéves Jadon Sanchóról - hajvágás előtt és után készültek felvételek, amelyeken védőeszköz nélkül láthatók.

"Nem lett volna szabad ezt tennie"

- mondta az angol támadóra utalva Michael Zorc sportigazgató. "Mindannyian voltunk fiatalok, 18, 19, 20 évesek, de ebben a helyzetben nemcsak a vezetőedzőnek és a szakmai stábnak, hanem az egész klubnak körültekintőnek kell lennie a biztonsági előírások betartásában."

Zorc ugyanakkor elmondta: mindegyik érintettel beszéltek az esetről és kiderült, hogy csak a fotók elkészítéséhez kerültek le a maszkok, egyébként hordták a védőfelszerelést a játékosok. "Persze ennek sem lett volna szabad megtörténnie" - tette hozzá.

A május 16-án újraindult Bundesligában nagyon szigorú előírások betartásával rendezik a mérkőzéseket.