Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus olasz válogatott védője, Giorgio Chiellini könyvéből pikáns részletekre derült fény.

Az egykor Juventus színeiben négy olasz bajnoki címet szerzett chilei játékos, Arturo Vidal fel is kapta a vizet, miután a dél-amerikairól a 35 éves olasz védő azt írta, hogy edzésekről maradt ki alkoholfogyasztása miatt.

„Amikor ezt számon kérték rajta, azt válaszolta, azért hiányzott, mert éppen a házasságkötését intézgette" – írja Chiellini a Bors beszámolója szerint.

Giorgio Chiellini kiteregette Arturo Vidal titkait Forrás: Origo

A Football Italia.com persze rákérdezett a jelenleg az FC Barcelonában szereplő Vidalnál, igaz-e, amit Chiellini állít.

„A lehető legjobb viszonyban voltam vele akkor, amikor 2011 és 2015 között a Juventusban együtt szerepeltünk. Tény, egyszer-kétszer vétettem a labdarúgó-kódex íratlan szabályai ellen, de az ember olykor hibázik, azért ember. Én sem vagyok kivétel. Viszont Giorgio pletykálkodása rosszul esik" –mondta Vidal.