Vágólapra másolva!
Az Angol Labdarúgó-szövetség azzal vádolja Kieran Trippiert, az Atlético Madrid jobbhátvédjét, hogy megszegte a játékosokra vonatkozó fogadással kapcsolatos szabályokat.

A szövetség szabálykönyvében benne van, hogy a focisták nem fogadhatnak és mások által sem fogadhatnak semmilyen mérkőzésre, vagy a versenysorozatokkal kapcsolatos dolgokra. A fogadóirodáknál átigazolásokra is lehet fogadni, ami szintén tilos a focistáknak, akárcsak a tippadás vagy az információcsepegtetés.

Az FA közölte, hogy Kieran Trippier az utóbbit szegte meg 2019 júliusában, valószínűleg akkor, amikor nyáron a Tottenham Hotspur csapatától az Atlético Madridba igazolt.

Kieran Trippier alapember az Atléticóban és az angol válogatottban Forrás: NurPhoto/A. Ware

Ezek szerint az történhetett, hogy az angol válogatott jobbhátvéd már tudta, hogy Madridba igazol, és szólt pár ismerősének, hogy fogadják meg ezt az eseményt.

mondta Trippier, aki tavaly nyáron 22 millió euróért igazolt az Atléticóhoz.

A 29 éves futballistának május 18-ig kell hivatalosan válaszolni a vádakra.

Nem Trippier az egyetlen angol focista, akinek meggyűlt a baja a szerencsejátékkal. Daniel Sturridge, a Liverpool korábbi BL-győztes támadója tavaly júniusban hasonló eset miatt kapott hathetes eltiltást. A játékost azzal gyanúsították, hogy 2018 januárjában információkat szivárogtatott ki családtagjainak és közeli barátainak esetleges eligazolásáról, és ezeket az információkat felhasználták sportfogadások kötésekor.