Vágólapra másolva!
Jamie Carragher, a Liverpool FC korábbi legendás védője úgy gondolja, hogy Lionel Messi sokkal jobb futballista, mint Cristiano Ronaldo, és fölösleges másik csapatba igazolnia, hogy ezt bebizonyítsa.

Cristiano Ronaldo a Manchester Uniteddal és a Real Madriddal is megnyert minden lehetséges trófeát, nem mellesleg az egyéni díjak sem kerülték el, hiszen mindkét klub játékosaként nyert Aranylabdát, gólkirályi címet és Aranycipőt is.

Az ötszörös aranylabdás portugál 2018 nyarán a Juventushoz igazolt, amire állítása szerint azért volt szüksége, hogy ki tudjon lépni a komfortzónájából, amire a jelenkor másik klasszisa, Lionel Messi sosem volt erre képes.

„Játszottam Angliában, Spanyolországban, Olaszországban, míg ő egész pályafutása alatt csak a spanyoloknál futballozott.

Talán neki nagyobb szüksége lenne rám. Örülnék, ha Messi Olaszországba jönne, és ő is elfogadná a kihívást. De ha ő boldog Barcelonában, azt is megértem" – mondta Ronaldo a La Gazzetta dello Sportnak arra a felvetésre, hogy hiányzik-e neki a Messivel való rivalizálás a La Ligában.

Jamie Carragher szerint Ronaldo mindig Messi árnyékában lesz Forrás: Presse Sports/Papon

A televíziós szakértőként dolgozó Jamie Carragher a teljes pályafutását a Liverpool csapatánál töltötte, így nem meglepő, hogy úgy gondolja, Messinek nem kellene elhagynia Barcelonát.

Nem gondolom, hogy Franco Baresi vagy Paolo Maldini kevésbé jó védők lennének, csak mert sosem hagyták el az AC Milant. Miért is hagyná el Messi Barcelonát" – mondta Carragher, aki 1996 és 2013 között 737 meccsen lépett pályára a Liverpoolban.