Vágólapra másolva!
Tizedik alkalommal írta ki a világ legnagyobb online stadion adatbázisa, a StadiumDB.com a maga szavazását az előző évben átadott futballarénák között.

Mint azt honlapjukon írják, a szakmai zsűri mellett idén is szavazhatnak a szurkolók is, akik a világ 19 országából összeválogatott 21, egyaránt 2019-ben átadott szebbnél szebb létesítményre voksolhatnak. A jelöltek között ott találjuk a november 15-én, a Magyarország–Uruguay mérkőzéssel megnyitott, 68 ezer férőhelyes budapesti Puskás Arénát, amelyik idén nyáron a labdarúgó-Európa-bajnokság négy találkozójának lesz a helyszíne, míg 2022-ben az Európa-liga döntőjét rendezik itt meg.

Az új Puskás Aréna nyitómérkőzése, Magyarország-Uruguay, 2019.11.15 Forrás: Koncz Márton - Origo

A szavazás menete egyszerű: a 21 stadion közül, melyek sorában ott van a dunaszerdahelyi MOL Aréna is, ki kell választani a szerintünk öt legszebbet, és 5, 4, 3, 2, illetve 1 csillagot adva sorba rakni őket. Szavazni március 15-ig lehet.

A közönség mellett egy szakmai zsűri is megnevezi majd a maga győztesét, akik egy már szűkített tízes listáról választják ki 2019 legszebb, legjobb stadionját. Ezen a listán is ott van a Puskás Aréna, olyan vetélytársakkal, mint a londoni Tottenham Stadion, a 2022-es katari vb-re épült Al-Janoub Stadion, az ausztráliai BankWest Stadion, a kínai Datong Stadion és a Vuhan Stadion, a tokiói olimpiára épült Nemzeti Stadion, a Fülöp-szigeteki New Clark City Stadion, az Új Téglagyári Stadion Pozsonyban, valamint a Dinamo Moszkva új otthona, az új VTB Stadion.