EPO-val kereskedő bűnözői hálózatot derített fel a spanyol rendőrség

dopping illusztráció
Az olimpia halasztásával sem nyílik meg az ajtó a doppingos sportolók előtt
Vágólapra másolva!
A spanyol rendőrség doppingszerrel kereskedő bűnözői hálózatot derített fel, ennek eredményeként csütörtökön több mint 850 EPO-t tartalmazó fiolát foglalt le és hat embert őrizetbe vett.

A bűnüldöző szervek bejelentése szerint ez az eddigi legnagyobb EPO-fogás a kontinensen. A nyomozás adatai alapján a csoport, amelynek szerb és spanyol állampolgárok voltak a tagjai, tíz éve tevékenykedett, a doppingszereket Spanyolországban és külföldön is értékesítette internetes oldalakon keresztül. A rendőrség hozzátette: a felderítés nem zárult le, a cél a vásárlók azonosítása.

A csoport ausztriai, szlovákiai és ciprusi bankszámláit már zárolták és azokat is vizsgálják.

A nyomozati szervek úgy vélik, nagy számú sportoló érintettségét sikerül majd bizonyítani.

A weboldalak több nyelven voltak elérhetőek, néhány közülük speciálisan német, francia és olasz vásárlókra szakosodott.

Az EPO-t futárszolgálattal küldték el, a fiolákat pedig jegespalackok közé tették, hogy - a rendőrség megfogalmazása szerint - azt a "téves benyomást" keltsék a vásárlókban, hogy a küldemény gyógyszerészeti minőségű.

Az egyik gyanúsított egy cadízi kórházban dolgozott, ahonnan hamisított receptek felhasználásával lopták el az EPO-t.