Cristiano Ronaldo színészkedni szeretne

fbl Horizontal
Cristiano Ronaldónak már megvannak a tervei pályafutása befejzése utánra is
Vágólapra másolva!
Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo egy dubai sportkonferencián elmondta, hogy visszavonulása után szívesen kipróbálná magát színészként.

A Juventus támadója februárban lesz 35 éves, de még nem szeretné abbahagyni a játékot.

„Még soha nem volt rossz szezonom, továbbra is kész vagyok szembenézni a kihívásokkal – idézi a football-italia.net Ronaldót, aki elárulta azt is, hogy a testére bízza a folytatást

Korábban a 30-32 éves korban volt az ideális nyugdíjkorhatár, manapság azonban egyre több játékost láthatunk 40 évesen is a pályán."

Cristiano Ronaldónak már megvannak a tervei pályafutása befejzése utánra is Forrás: AFP/Marco Bertorello

A Juventus sztárja elmondta, hogy a visszavonulása után szeretné folytatni a tanulmányait, amit felfüggesztett a labdarúgás miatt.

„Sokat gondolok a tanulásra, mert sajnos a korábbi tanulmányaim sok olyan kérdésre nem adnak választ, ami érdekel"

– mondta a portugál sztár, aki az általános iskola 6. osztályának elvégzése után befejezte tanulmányait.

Ronaldo szerződése 2022 nyarán jár le a Juventusnál, és már azt is tudja, mihez kezd, hogy befejezi a játékot.

Nagyon szeretném kipróbálni, milyen is szerepelni egy filmben" – tette hozzá az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo.