Egy atléta és egy vízilabdázó kapta a Fradi fair play-díját

Goschi Anna, Karácsony Vazul
Goschi Anna és Karácsony Vazul
Vágólapra másolva!
Harmadszor adták át a Fradi fair play díjakat, melyeket idén Goschi Anna atléta és Karácsony Vazul vízilabda utánpótlásedző vehetett át.

Az Elek Gyula Arénában megtartott csütörtök esti eseményen Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a Ferencváros sokat tesz a sportszerűség népszerűsítéséért, és a hazai sportegyesületek közül elsőként hozta létre fair play bizottságát.

A testület döntése alapján "Az Igazi Zöld-fehér Hős" elismerést Goschi Anna 17 éves atléta vehette át, aki a miskolci ifjúsági országos bajnokágon hármasugrásban harmadik lett, de

mivel az ugrását egy méterrel túlmérték, természetesnek érezte, hogy bronzérmét átadja annak a kaposvári versenytársának, akinek az valójában járt volna.

Edzője, Vágóné Solti Mária - aki egyben az atlétikai szakosztály vezetője is - a méltatásában hangsúlyozta, versenyzőiket nemcsak arra nevelik, hogy eredményesek, hanem becsületesek is legyenek. Hozzátette: Goschi Anna saját magától döntött úgy, hogy odaadja az érmét annak a társának, aki addig még sohasem állt a dobogón.

Goschi Anna és Karácsony Vazul Forrás: Fradi.hu

A "Fradi Szív" kategóriában minden évben egy olyan magánszemélyt, céget vagy szervezetet díjaznak, aki vagy amely fontos társadalmi ügyben támogatta a klub törekvéseit. Az elismerést Karácsony Vazul, a női vízilabdázók utánpótlásedzője érdemelte ki azzal, hogy az uszodában észrevette, hogy az egyik kislány fuldoklik, mert - mint később kiderült - lenyelte a füldugóját.

Nem habozott, azonnal ruhástól beugrott a medencébe és kimentette őt.

Méltatásában Gerendás György szakmai igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy vele több évtized alatt nem fordult elő hasonló eset, Karácsony Vazul pedig még csak három hete volt edző a Fradinál, mégis nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is tudta, hogyan kell életet menteni.

A díjakat a több száz ifjú ferencvárosi sportoló jelenlétében megtartott gálán Vágóné Solti Mária és Méry Katalin, a Telekom ügyfélszolgálati igazgatója, illetve Gerendás György nyújtotta át.