Vágólapra másolva!
Sikeres időszakon van túl a közelmúltban alapított Nemzeti Sportügynökség, amely a különböző világesemények szervezésében játszik főszerepet, és segíti a sportági szakszövetségek munkáját. A junior úszó-világbajnokság már lezárult, a cég jelenleg a hétfőn rajtoló öttusa-világbajnokság sikeréért dolgozik.

Nagy Zsigmond, a nonprofit cég ügyvezetője az MTI-nek adott interjúban elmondta, a legfontosabb feladataik között az szerepel, hogy a világversenyek magas színvonalú szervezésében átlátható működést, prudens gazdálkodást biztosítsanak, egyúttal profi segítséget nyújtsanak az általuk egyenrangú partnerként kezelt sportági szövetségeknek. Hozzátette, a világszövetségeknek mindez komoly megnyugvást jelent, hiszen erős szakmai partnert látnak a cégben, ezáltal Magyarország irányába még nagyobb a bizalom, a cég által vállalt pénzügyi, jogi és szakmai kezességnek köszönhetően.
A Nemzeti Sportügynökség - amelyet többéves tapasztaltgyűjtést követően hoztak létre azután, hogy a kormány 2010 óta kiemelt ágazatként tekint a sportra - által a közelmúltban rendezett események közül kiemelkedik az asztalitenisz-világbajnokság, illetve a junior úszó-világbajnokság. Nagy Zsigmond emlékeztetett rá, mindkét viadalra rendkívül büszkék, ugyanis a kiemelkedő résztvevő- és nézőszám mellett jelentős költséghatékonysággal sikerült a lebonyolítás, ezentúl a nemzetközi elismerések, sztársportolói visszajelzések is igazolják a szervezet létjogosultságát. Kiemelte, mindkét esetben szorosan együttműködtek a sportági szakszövetségekkel, ami elengedhetetlen volt a sikerhez.
A finanszírozással kapcsolatban Nagy Zsigmond elmondta, előzetes konzultáció alapján a kormány dönt arról, hogy milyen sportesemények megrendezésére érdemes pályázni. Hozzátette, fontos, hogy ezek nem "öncélú" tervek, hanem a sportági szakszövetségek erősödését, növekedését szolgálják azzal, hogy a világesemények a magyar emberek számára vonzók és érdekesek legyenek.
Az elmúlt fél évben a kormány már a pályázati szakaszba is bevonta a Nemzeti Sportügynökséget, ezáltal még eredményesebben tudott dolgozni a cég, amely a világszövetségek számára egy erős pillért jelent, hiszen garanciát biztosít a profi körülményekre és a sikeres lebonyolításra. Ezt követően a költségvetés kerül a céghez, amely saját szakembereivel készíti el és valósítja meg a terveket.
A jövőről szólva Nagy Zsigmond kiemelte, a cél, hogy a kormány stratégiai célkitűzésével összhangban a hazai világeseményeket a lehető legmagasabb szinten, de költséghatékonyan és átlátható működés mellett szervezzék. Hozzátette, a szervezeten belül szeretnék azt elérni, hogy a legmegfelelőbb, legfelkészültebb szakemberek bevonásával egy állandó szervezőbizottságot hozzanak létre, amely bármilyen világeseményre "bevethető."
Nagy Zsigmond kiemelte, egészen 2024-ig előre látnak, jövő januárban a vízilabda Európa-bajnokság, áprilisban a tenisz Fed Kupa, májusban az úszó Eb, majd a Giro d'Italia magyarországi rajtja a legfontosabb esemény. Hozzátette, bízik benne, hogy 2021-ben elnyerik a ritmikus gimnasztika világbajnokság rendezését, de a 2022-es budapesti cselgáncs-vb és a 2024-es rövidpályás úszó-vb lebonyolítása már biztos.