Vágólapra másolva!
Rakonczay Gábor, aki számos embert próbáló kalandja után 2019. január 7-én 940 kilométert megtéve, első magyarként érte el gyalogosan a Déli-sarkot, idén nyáron újabb, nem kis fizikai kihívást jelentő kihívásra vállalkozott. Ezúttal a Mont Blanc-t vette célba, persze, hogy nem a legegyszerűbb módon megközelítve az Alpok legmagasabb csúcsát.

A terv elég rémisztően hangzik: 7 nap alatt 363 kilométert futva jut el a tengerszintről, egészen pontosan Genova mellől indulv egészen 4808 méter magasságba, a Mont Blanc csúcsára. Nincs könnyű dolga, ideális körülmények között sem könnyű napi 100 kilométernyi (vagy afölötti) távot teljesíteni, hát még a létező legszélsőségesebb időjárási körülményekközött.

Míg Olaszországban az embertelen hőség adta fel a leckét, addig az Alpok hágóin egészen más nehezítette meg Rakonczay és kísérői dolgát.

Rakonczay Gábor úton a Mont Blanc felé Forrás: Sportugynokseg.hu

"Az első napokban árnyékban is 30-35 fok volt az átlaghőmérséklet, de láttunk olyan napon lévő hőmérőt, amelyik 50 fokot mutatott, amikor megadta magát" – mondta el az Origónak péntek este a Mont Blanc felé igyekezve Rakonczay Gábor, aki éppen azon a szakaszon járt, a Col de l'Iseran hágón járt, ahol a Tour de France mezőnyét is elkapta pénteken egy óriási jégeső, ami miatt negyven kilométerrel a befutó előtt le is intették a szakaszt.

A Col de l'Iseran nem mindig ilyen barátságos hely Forrás: Sportugynokseg.hu

"Irgalmatlan nagy felhőszakadás és jégeső kapott el bennünket, ami kábé 2400 méteres magasságban nem valami kellemes.

Ilyen volt július 26. Val d'Iser-ben:

Én, ugye, futóruhában, rövidnadrágban és futócipőben voltam, amikor lecsapott a vihar, egy esőkabátot tudtam felvenni, ami ilyenkor nem sokat ér. A legnagyobb gondot egyébként nem is maga az eső jelenti, hanem az, hogy az összes kis hegyi patak megárad, és viszi magával a sarat és a köveket a hegyoldalból, járhatatlanná téve az utakat."

Veszélyesnek látszik és veszélyes is:

Az esővel együtt komolyabb lehűlés is érkezett, de mint Rakonczay elmondta, ahogy elállt az eső, úgy lett újra melegebb. A magyar extrém sportoló már túl van az út nagyobb részén, a hétvége a Mont Blanc megmászásáról fog szólni.

"Még egy 15 kilométer van hátra a hegy lábáig, és ezzel az expedíció 4 nap futás része ki lesz pipálva, innen már jöhet a három nap mászás. Ilyen magas hegyen még nem jártam, nem régen voltam 3700 méteren, illetve a Grossglocknert (3798 m) másztam meg, de ez a hegy annál jóval magasabb. Viszont technikailag nem számít nehéznek, évente nagyon sokan jutnak fel a csúcsára. Nekem is ez a tervem, felmegyek és lejövök."

Rakonczayt kérdeztük a jövőben várható expedicióiról is, de csak annyit árult el, hogy szeretne visszatérni az Antartktiszra.