Bemutatták a 2020-as tokiói nyári olimpia érmeit

tokió érem bemutatás
Bemutatták a jövő évi olimpia érmeit
Vágólapra másolva!
Bemutatták az egy év múlva kezdődő nyári olimpiai játékok érmeit. 400 pályázat közül választották ki a céget, amely legyártotta az ötezer medált. 79 ezer tonna újrahasznosított anyagot használtak fel az érmek elkészítéséhez a környezettudatosság jegyében.

Az olimpián átadandó érmek nem lesznek hétköznapiak. A feleslegessé vált okostelefonok, fényképezők és egyéb kütyük begyűjtésére a japán szervezők országszerte több mint háromezer konténert helyeztek el, mert ezekből a hulladékokból készítik el az olimpia és a paralimpia érmeit.
A Kyodo hírügynökség szerint mintegy nyolc tonna elektromos hulladék szükséges ahhoz, hogy előállítsák a játékokon gazdára találó ötezer arany-, ezüst- és bronzérmet.

Így néznek ki a jövő nyári olimpiai érmei Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Kunihiko Miura

Ez több millió bezúzott mobiltelefont jelent. Ezen felül a győztesek és érmesek dobogói is újrahasznosított műanyagból készülnek majd el. A szervezők ehhez 45 tonna műanyagot akarnak begyűjteni, részben háztartási hulladékból, részben az óceánból. Ezért szerdától gyűjtőkonténereket helyeznek el 2000 szupermarketnél. A begyűjtött műanyagból 100 dobogót készítenek az ötkarikás játékok eredményhirdetéséhez.

Hosszú Katinka és Kozák Danuta a tokiói olimpia hőse lehet

Pontosan egy év múlva, 2020. július 24-én a japán fővárosban, Tokióban megkezdődnek a XXXII. nyári olimpiai játékok. Tokió 1964 után másodszor rendezi meg a világ legnagyobb, de már nem a legnézettebb sporteseményét. A magyar sportolók is gőzerővel készülnek, úszásban, sportlövészetben, vitorlázásában már vannak kvótásaink, de az igazi harc csak most kezdődik el a részvételi jog megszerzéséért.