Most testközelből láthatja Finnország nemzeti sportját - videó

Horizontal
Pasi Alonen and Erika Kailaanmaeki of Finland compete during the Wife Carrying World Championships in Sonkajaervi, Finland, on July 1, 2017. (Photo by Timo Hartikainen / Lehtikuva / AFP) / Finland OUT
Vágólapra másolva!
Július első hétvégéjén rendezik Finnországban a nagy hagyományokkal bíró feleségcipelő versenyt, amihez aligha kell jobb kedvcsináló videó.

A Go Pro kamerával készült felvételen a cipelt feleség megpróbáltatásait lehet leginkább átérezni, de azért az is kiderül, hogy a férfiaknak sincs itt olyan könnyű dolguk:

A közép-finnországi Sonkajärviben immár 31. alkalommal fogják megrendezni július 5-7. között a közkeletű nevén feleségcipelésnek hívott sportág világbajnokságát. A 253,5 méter hosszú, homokkal borított pályán három akadályt – egy vizesárkot és két nagy rönkakadályt – kell leküzdeniük az indulóknak. A cipelőnek és a cipeltnek nem muszáj férjnek és feleségnek lenniük, lehetnek ők másnak a házastársai is. Két szigorú megkötés van csupán: az asszony legyen legalább 17 éves, és minimum 49 kiló. Amennyiben az alsó súlyhatárt nem éri el, úgy pluszsúlyt kap a nyakába a páros, hogy tehessen szert jogosulatlan előnyre.

A férfi bármilyen technikával cipelheti a párját, de a legnépszerább az ún. észt stílus, amikor a nő fejjel lefelé lóg a férfi nyakában, lábait elől összekulcsolva igyekszik kapaszkodni. Egyetlen hátránya a stílusnak, hogy a feje bizony belelóg a vízbe, amikor átkelnek az árkon, illetve vigyáznia kell, hogy ne fejelje le a másik két akadályt, amikor a férje átmászik azokon – ezért viselnek a nők bukósisakot.

A sportág nagyhatalma nyilvánvalóan Finnország, a feleségcipelés legendája is egy finn páros, a hatszoros világbajnok Taisto Miettinen és Kristiina Haapanen. 2018-ban azonban megesett az a szégyen, hogy egy külföldi kettős, jelesül a litván Vytautas Kirkliauskas és Neringa Kirkliauskiene házaspár győzött 65,1 másodperces idővel, míg a világcsúcsot 2000 óta az észt Margo Uusorg és Birgit Ullrich tartja 55,5 másodperccel.

A versenyen 50 euró a nevezési díj, pénzt azonban nem lehet nyerni. A fődíj egy másik finn nemzeti sportra emlékeztet: a győztes páros a feleség súlyának megfelelő mennyiségű sört vihet haza.