Vágólapra másolva!
Idén ötödik alkalommal hozza el Magyarországra A The Color Run szervezői csapata a futófesztivált, amit bárki lefuthat, ha időben nevez a thecolorrun.hu weboldalon.

2012-ben Travis Snyder rendezte meg először Amerikában a The Color Run futást, ami pár év alatt olyan sikeressé vált, hogy 2018-ban a résztvevők száma már meghaladta az évi 7 millió főt. A The Color Run a világ egyik legnagyobb 5 km-es futó fesztiválja, ahol nem az időre megtett kilométerek emléke számít, hanem a közös élmény. Ez nem egy verseny, hanem egy közösségi program, fesztivál, ahol a színeké a főszerep. A résztvevők legalább fele, életében először futja le a távot, de akad olyan is, akinek ez meg sem kottyan. Ami biztos, hogy az eseményen használt poroknak is köszönhetően biztosan színes élményekkel térhetünk majd haza.

És hogy a fesztiválhangulat teljes legyen a futást megelőző közös bemelegítés előtt, a rendezvény teljes ideje alatt zenekarok, fellépők, TV2 sztárvendégek, és tánccsoportok is bemutatkoznak a színpadon.Ráadásul május 25-én nem csak magunkért, a felejthetetlen színes élményért, de egy jó ügyért is futhatunk. Mint minden évben, idén is nagy figyelmet szentelnek a szervezők a környezettudatosság mellett a jótékonyságnak, ugyanis minden eladott nevezés egy részét a Semmelweis Egyetem I.sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika támogatására létrehozott, Tenyérnyi Gyerekek Koraszülött Gyermekekért Alapítványnak ajánlják fel.

Color Run - A bolgyó legszínesebb öt kilométere Forrás: https://thecolorrun.hu/

Helyszín: ELTE lágymányosi Campusa, mely azért is szerencsés, mert könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel, az autóval érkezőknek biztosít elég parkolóhelyet, és kellő mértékben elzárt a nyugodt futáshoz, de mégis városi a pezsgő, színes hangulathoz.
Reggel 11:00-kor startolhatnak el az első futók, majd 10 perces indítási különbségekkel lódulhatnak neki a következő csoportokban azok, akik jelentkeztek erre az élménydús eseményre, hogy tetőtől talpig színes poroktól pompázva, adrenalin mámorban fussák le a Bolygó legboldogabb 5 kilométerét.

Felmerül a kérdés, hogy a por káros e az egészségre, környezetre, és egyáltalán, hogy lesz a Campuson újra rend és tisztaság? Minderre választ adtak a szervezők azzal, hogy a port ők maguk egy kis vízben elkeverve itták meg a legutóbbi eseményen és életben maradtak. A por - apró szemű púder - természetes összetevőkből áll, ami nem tartalmaz mesterséges adalékanyagot, tűz-, és robbanás biztos. Élénk színei a kukoricakeményítő, a szódabikarbóna és az FD&C (élelmiszer-biztonságos) színezékek kombinációja, bőrről és ruháról lemosható és az ELTE-s diákoknak sem kell izgulniuk, mert "lezuhanyzik" majd a Campus is a rendezvény után.

Az eseményre az alábbi weboldalon lehet regisztrálni: https://thecolorrun.hu/