Újabb, még nagyobb antarktiszi kalandra készül Rakonczay Gábor

Rakonczay Gábor, Transanatarctica Expedíció
Az expedíció részletei számokban
Vágólapra másolva!
Előző antarktiszi kalandjánál is sokkal nagyobb és veszélyesebb útra készül Rakonczay Gábor, aki 2019 januárjában gyalogosan 44 nap alatt 95o kilomértert megtéve érte el a Déli-sarkot.

Akkor 2018 novembere és 2019. január 7. között 44 nap és négy óra alatt tette meg a Scott-Amundsen Bázisra vezető utat, most pedig ennek kis híján a dupláját készül a fagy világában tölteni: új terve ugyanis az, hogy a Csendes-óceán partján lévő McMurdo Kutatóállomástól indulva 115-118 nap alatt 2850 kilométert megtéve egyedül, gyalog éri el az Atlanti-óceán partján lévő Berkner-szigetet, azaz szeli át a hetedik kontinenst. A Szalay Balázs-féle jól bevált csapattal már meg is kezdte a felkészülést a párját ritkító szóló Transantarctica expedícióra.

Az expedíció részletei számokban Forrás: Sportmarketing Ügynökség

Az út hossza függ attól, hogy melyik gleccser lesz éppen járható, de az, hogy a tervezés az utolsó a napokig tart, már nem újdonság Rakonczay számára. Ha sikerrel jár, ő lesz az első, aki ekkora távot megtéve, valóban parttól partig szelte át az Antarktiszt.

A tervezésnek éppen a vállalkozás grandiózus volta jelenti az egyik nehézségét: "Ki kell matekozni, hogy mennyi élelmet vigyen magával az ember ahhoz, hogy ne fogyjon el az út háromnegyedénél, de ne is kelljen fölöslegesen cipelni. Hogy mindig csak hetven-nyolcvan százalékon teljesítsve beossza az erejét, és ne fogyjon el a lendület a legvégére" – árulta el Rakonczay, aki a tervek szerint naponta átlagosan 25 kilométert készül megtenni.

„Mindig is hosszú távú kihívásokban gondolkodtam, amelyek során egy halom problémával találja szembe magát az ember, és azokat kell megoldania – a Transzantarktika Szóló Expedíció pedig éppen ilyen, a következő lépcsőfok a Déli-sark Expedíció után – tette hozzá Rakonczay.

Rakonczay Gáborra nem lehet azt mondani, hogy elszalad a kihívások elől Forrás: Sportmarketing Ügynökség

"És hát az is motivál, hogy bár magyarként nem síléccel a lábamon születtem, részt vehetek egy nagy, nemzetközi figyelemre is számot tartó projektben, sőt, én lehetek potenciálisan az első, aki megcsinálja ezt az expedíciót. Ez a „nincs lehetetlen" érzést kelti bennem, s már csak ezért sem hagynám ki... Nyilván kérdés, hogyan lehet ennyi időt kibírni ebben az ingerszegény környezetben egyedül? Ez nem is fizikai, inkább mentális erőt igényel, de bízom benne, hogy elég erős vagyok. És kíváncsivá tesz, vajon miként tér vissza az ember egy ilyen küldetésről. Vajon milyen gondolatai lesznek a világról és önmagáról?"

Rakonczaynak a felkészülése sem lesz mindennapos: idén nyáron Genovából, a tengerpartról indulva, 380 kilométer lefutása utána megmássza a Mont Blanc-t.