A hollandok gólszerzője vigasztalta az elérzékenyülő játékvezetőt

Horizontal
Netherlands' defender Virgil van Dijk (L) celebrates scoring the 2-2 with Netherlands' forward Quincy Promes during the UEFA Nations League football match Germany v the Netherlands in Gelsenkirchen on November 19, 2018. (Photo by John MACDOUGALL / AFP)
Vágólapra másolva!
A holland válogatott csapatkapitánya, a Liverpool védője, Virgil van Dijk előbb a 90. percben szerzett góljával a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte csapatát, majd a játékvezetőt is megvigasztalta.

A hollandok a németek ellen léptek pályára, a 2-2-es döntetlen pedig azt jelentette, hogy a hollandok a franciákat és a németeket megelőzve végeztek a csoportjuk élén, azaz jövőre ott lehetnek Svájc, Anglia és Portugália mellett a négyes döntőben.

Van Dijk a meccs után megölelte a román játékvezetőt, Ovidiu Hategant, aki könnyes szemmel sétált le a pályáról. Mint később kiderült, Hategan nemrég vesztette el édesanyját, ezért érzékenyült el.

„Teljesen összetört, sírni kezdett, mert nemrég hunyt el az édesanyja. Azt kívántam, legyen erős, és elmondtam neki, hogy jól vezette a meccset. Nem nagy dolog, de remélem, tudtam segíteni” – mondta Van Dijk.