Ronaldinho annyira szegény, hogy egy mozijegyet sem tud venni

Ronaldinho nehéz időkön megy keresztül
Vágólapra másolva!
Ronaldinho hatalmas gondban van. A brazil kormánynak egy vagyonnal tartozik, miközben állítása szerint minden pénze elfogyott.

A korábbi aranylabdás játékos azt állítja, hogy kevesebb mint 6 eurója van a bankszámláján, ami nagyjából egy mozijegy árának felel meg. Ez már önmagában is jókora gond lenne, csakhogy a világbajnok a brazil állammal is összetűzésbe került.

Egy ingatlanipari cég, amelynek az egykori középpályás is befektetője volt, egy államilag védett földterületen építkezett Porto Alegrében. 2015-ben a bíróság elrendelte, hogy dózerolják le az épületeket, a vállalatra pedig 187 000 eurós büntetést szabott ki a környezet megrongálásáért.

Ronaldinho nehéz időkön megy keresztül Forrás: Brazil Photo Press/BRAZIL PHOTO PRESS/Beto Fotografo

Mivel ezt nem fizették ki, a bírság a kamatokkal és a késedelmi díjjal együtt azóta kétmillió euróra nőtt, amelyet az egykori focista és társai nem tudnak kifizetni. Ráadásul Ronaldinho a testvérének is lóg valamennyivel, így nincs túl rózsás helyzetben, és lehet, hogy nemsokára csődöt kell jelentenie.