Vágólapra másolva!
A madridi AS bukkant rá arra a felvételre, amelyen Yerry Mina a brazil Palmeiras játékosaként ellopja az egyik fotós őrizetlenül hagyott holmiját.

A 2017-es Libertadores-kupa csoportkörében a Palmeiras 0–2-ről fordított a Penarol ellen. A meccs végén óriási balhé tört ki a két csapat között, amibe a szurkolók is bekapcsolódtak. Yerry Mina, a Barcelona új igazolása kimaradt belőle, helyette kihasználta az alkalmat, és

ellopta az egyik pályaszéli fotós felszerelését.

A közösségi oldalakon a szurkolók próbálták tisztára mosni a játékost, mondván, csak azért vitte el, hogy ha ő is verekedésbe keveredne, legyen mivel megvédenie magát.

Nem tudni, mi volt Mina valódi célja, de az ilyen felszerelések értékét milliós nagyságrendben mérik.

Spanyol lapértesülések szerint azonban az ügynek nem lett jogi következménye.

A Barcelona 11,8 millió eurót fizetett a kolumbiai védőért, akinek a feltehetően Kínába szerződő Javier Mascheranót kell pótolnia.