Vágólapra másolva!
Nem lovaglással, nem is lovasterápiával, hanem egy Magyarországon meglehetősen új módszerrel, a személyiségfejlesztő lovastréninggel tökéletesíthetik felkészülésüket az élsportolók. A foglalkozásokat természetesen bárki kipróbálhatja, aki úgy érzi, élete valamely területén változatásra, fejlődésre szorul.

A szisztéma kitalálói és fejlesztői azért a lovakat választották, mert ez az az állat, amelyik a legtisztább és legőszintébb visszajelzést tudja adni az ember állapotáról az adott pillanatban. Viselkedésével tökéletesen visszatükrözi, hogy milyen érzelmi szinten, milyen hangulatban van a partnere. A lóval asszisztált tréningen végzett feladatok pontos leképezései a hétköznapi életnek, a tréning résztvevői pedig ugyanúgy reagálnak az egyes kihívásokra, ahogyan teszik azt a saját életükben.

A ló őszinte és tökéletes visszajelzést ad az ember természetéről Forrás: S. Encsy Matyas

Előnye a tantermi tréningekkel szemben, hogy a hagyományostól teljesen eltérő környezetben, nem megszokott partnerrel kell jelen lenni és együttműködni.

Valamint gyors a visszajelzés, hiszen a ló reakciói őszintén árulkodnak arról, hogy a feladatokat végző személy mennyire határozott, magabiztos, félénk, határozatlan, és hogy mennyire őszinte.

Csapatsportok esetén az edző is kipróbálhatja, hogy ő maga milyen vezetői attitűdökkel rendelkezik, és ami még fontosabb: láthatja, hogy az emberei hogyan viselkednek, ki milyen helyet foglal el a csapatban, mennyire érzi jól magát ott, ahol van, vágyik-e másik pozícióba, együtt tud-e működni a többiekkel, igazi vezető-e vagy csak hangadó.

Pontos visszajelzés

A Ferencváros férfi kézilabda csapatának edzője, Adorján László a játékosokkal együtt már kipróbálta a tréninget, amiről azt mondta a fradi.hu-nak: "rendkívül érdekes volt, hogy ilyen jellegű lovas feladatok után mennyire pontos pszichológiai értékelést lehet adni.

A visszajelzések, amiket kaptunk a trénerektől, igazolták, hogy a lovakkal való foglalkozásoknak komoly szerepük lehet a közösségformálásban, a csapatkohézió kialakításában és a közösségen belüli feladatmegosztásban."

A Ferencváros férfi kézilabda csapata beillesztette felkészülésébe a módszert a bajnoki rajt előtt Forrás: S. Encsy Matyas

A módszert itthon alkalmazó Udvarhelyi Hajnalka hangsúlyozza, hogy a ló azért tökéletes partner, mert nem áll érdekében sem jót, sem rosszat állítani a társáról, vagyis tökéletesen érdekmentes, objektív visszajelzést ad.

Segít a kudarc- és sikerélmény feldolgozásában, a csapategység kiépítésében és megerősítésében, a közös célok meghatározásában, valamint az oda vezető út megtalálásában is. Egyéni sportolók esetén a legfontosabbat, a pillanatra való koncentrálást tanítja meg a módszer."

Udvarhelyi Hajnalka a multi környezetet hagyta ott a lovas tréning miatt Forrás: S. Encsy Matyas

Udvarhelyi Hajnalka több mint tíz évig dolgozott multinacionális vállalatoknál, mielőtt a lovastréningek vezetésére váltott. "Megtapasztaltam azt, milyen nehéz helytállni dolgozó nőként, feleségként és anyaként. Összetett és fárasztó feladatkör minden szépségével együtt.

Munka mellett kezdtem el a trénerképzést, és volt egy pont, amikor rájöttem, hogy csak ezzel szeretnék foglalkozni, mert ettől vagyok boldog és teljes.

Szeretném minél több embernek átadni mindazt, amit eddig én is kaptam a lovaktól.