Vágólapra másolva!
Az NFL előszezonjában általában olyan játékosok is lehetőséget kapnak, akik azért harcolnak, hogy kivívják a kerettagságot az alapszakaszra. Menelik Watson sosem tartozott a legjobb játékosok közé, még saját posztján sem, de 2017 márciusában a Denver Broncos esélyt adott neki. Azt még nem tudni, hogy sikerül-e megragadnia ezt, de az biztos, hogy felejthetetlenné tette jó pár ember számára a Green Bay Packers elleni edzőmeccset.

Watson a meccs 3. negyedéig várt az akcióval, ugyanis csak ekkorra tudta kiszúrni barátnőjét. Azania Stewart az első sorban ült, kedvese mezében. Mikor Watson meglátta, azonnal odasietett hozzá és féltérdre ereszkedett a gyűrűvel. A lánykérésről senki nem tudott, még a csapattársai sem. Watsonnak, aki a londoni olimpián képviselte a házigazdákat a kosárlabda-válogatottban, szerencsére igent mondott.