Vágólapra másolva!
A magyar válogatott próbálhatta ki először edzésen az egykori uszodából átalakított új utánpótláscentrumot, a Mercedes Kosárlabda Akadémia pályáit.

Az országszerte egyedülálló létesítményben az úszómedencében alakították ki a centerpályát, de a nagy térben több pálya is a szakemberek rendelkezésére áll majd - adta hírül a magyar szövetség. A hivatalosan augusztus 29-én átadandó csarnokot a 18 évnyi szünet után újra felnőtt Eb-n szereplő, Kecskeméten edzőtáborozó férfi válogatott próbálhatta ki először, a csapat ugyanis itt tartotta ugyanis az egyik edzését.

Forrás: Origo

Ivkovics Sztojan legénysége remekül érezte magát a klimatizált új létesítményben, ahol kiváló parketta, remek öltözők, konditerem, s minden olyan fontos felszerelés a fiatalok rendelkezésére áll, aminek a segítségével jó kosárlabdázók lehetnek.

A magyar válogatott az Európa-bajnokságon szeptember 1. és 7. között a kolozsvári csoportban lép pályára, sorrendben Horvátország, Montenegró, Csehország, Románia és Spanyolország ellen.