Fehérvár FC Fehérvár FC

Európa Liga - Selejtező

0
4

Felcsut (Magyarország), Pancho Aréna, 2017.08.24., 02:00

Partizan Beograd Partizan Beograd
KözvetítésCsapatok
114

Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét, jó éjszakát kívánunk!

112

Sajnos a Videoton nem tudta kihasználni a kínálkozó lehetőséget és nem jutott be az Európa-liga csoportkörébe. Kesergésre azonban nem sok ideje lesz a székesfehérvári futballistáknak, hiszen vasárnap a Ferencvárost fogadják az NB I 7. fordulójában.

92

Vége a mérkőzésnek és ezzel a magyar csapatok európai kupaszereplésének is. 

90

2 perc a ráadás a második félidőben.

87
Gól: Uros Djurdjevic
87

Ami késik nem múlik, Djurdjevics hagyta állva Fiolát egy indítás után, majd Kovácsik mellett a kapuba bombázott, megszerezve ezzel saját maga második, csapata negyedik találatát.

85

Fiola rúgta fel Panticsot, ez is sárga.

84

Kovácsik védett ziccert, ezúttal is Djurdjevics került hatalmas helyzetbe, a magyar kapus azonban óriási bravúrral akadályozta meg a duplázásban a szerb támadót.

82

Djurdjevics és Pantcs kettő az egyben vihette kapura a labdát, előbbi azonban önző volt és nem passzolt csapattársának, lövése pedig elkerülte a kaput.

81

Everton rúgott oda teljesen feleslegesen Maricnak, sárga lap a jutalma.

77
Csere le: Asmir Suljic
77
Csere le: Marko Jankovic
77

Megvan a Partizan utolsó cseréje is, Jankovics le, Pantics be.

76

Marko Nikolic kihasználja utolsó cserelehetőségét, Suljic helyén Szabó Bence folytatja.

75

Negyedóra van még hátra a mérkőzésből, ahogyan vélhetően sajnos a Videoton európai kupaszerepléséből is. Ezzel együtt nem szabad elfelejteni, mennyi szép emléket köszönhetnek a magyar szurkolók a Vidi idei El-menetelésének, elég csak a Bordeaux elleni párharcra gondolni.

70
Csere le: Leandre Tawamba Kana
70

Az első Partizan találat szerzőjének, Tawambanak ér véget a mérkőzés a 70. minutumban, Djuricskovics váltja.

64
Csere le: Seydouba Soumah
63

A vendégeknél is megvan az első változtatás, Soumah helyére Ilics áll be.

62
Csere le: Marko Scepovic
62

Scsepovicsot Maric váltja hazai oldalon.

60

Stopira ment el a jobbszélen és adott középre. Lazovic háta mögé érkezett a labda, aki csak belekapni tudott, és mire Suljic elérte volna addigra már Sztojkovics kezében pihent a játékszer.

58

Pátkai csúszott oda Tawambanak, a labdát nem, csak az első szerb találat gólszerzőjének lábát találta el. Sárga lap.

56

Sajnos a kiállítás után a Partizan érthetően már az idővel is játszik, a Vidi pedig nem tudott helyzetet kialakítani, így egyelőre a szépítés sem sikerült.

48
Fotó: Polyák Attila - Origo
Videoton vs. Partizan, Európa Liga
Fotó: Polyák Attila - Origo

 

 

48

Véget ért az első játékrész, ha egy mondatban szeretnénk összefoglalni az eddig látottakat: a Videoton futbalozott, a Partizan lőtte a gólokat. Sajnos a továbbjutás nagyon messze került, de bízzunk a csodában!

47
Sárga lap: Roland Juhász
47

Ha nem lenne elég a háromgólos hátrány, létszámban is megfogyatkozott a Videoton... Egy erősen vitatható második sárga lap után Juhász Roland jutott a kiállítás sorsára.

46
Csere le: Ezekiel Henty
46

Henty a hírek szerint összeszedett egy kisebb sérülést, Géresi folytatja a helyén.

46

Elkezdődött a második játékrész, a Partizan indította útjára a labdát.

45

3 perc. Ennyi lesz az első félidő hosszabbítása.

44

A Videoton csapatkapitánya, Juhász Roland kapott lökés után sárga lapot.

40

Stopira osztott ki egy kötényt a baloldalon, majd tört be a tizenhatoson belülre, ahol elesett, a játékvezető sípja azonban néma maradt.

35
Gól: Uros Djurdjevic
35

Sajnos hatalmas bajban a Videoton, Djurdjevics már egy perccel korábban gólt szerezhetett volna, akkor még mellé durrantott, most viszont egy kontra végén Jankovics lövetett gólt a támadóval. 

32
Fotó: Polyák Attila - Origo
Illusztris társaság a Pancho Aréna VIP-teraszán, Orbán Viktor és Dzsudzsák Balázs is a helyszínen szurkol a Vidinek
Fotó: Polyák Attila - Origo

 

 

32

Radin életerős lövése kaput talált, Kovácsik azonban magabiztosan védett.

27

Suljic lépett ki és vihette egy az egyben a kapusra, Osztojics felvágta, az angol Marriner azonban egészen elképesztő módon csak sárga lapot adott a szerb hátvédnek. Ennél egyértelműbb kiállítást régen láttunk, kár, hogy az angol játékvezető nem így gondolta.

24
Gól: Seydouba Soumah
24

Ez hihetetlen... 0-2. Djurdjevics előtt maradt ott a labda a Vidi tizenhatosán belül - nem kis szerencsével -, ő a középen érkező Soumah elé tálalt, akinek csak az üres kapuba kellett passzolnia.

20

Djurdjevics lesen kapta a labdát és bár szépen kilőtte a hosszú sarkot, szerencsére nem adták meg a találatot.

18

Stopira vállalkozott lövésre jó 20 méterről, de sajnos nem talált kaput.

15

Negyedóra alatt több komoly lehetőséget is kialakaított a Videoton, egyikből sem sikerült azonban gólt szereznie. A vendégek viszont egyelőre 100 százalékos helyzetkihasználással büszkélkedhetnek, egyetlen helyzetük volt, azt viszont belőtték.

12

Gyakorlatilag egykapuzik a Videoton, most Henty bolondította meg a komplett Partizan-védelmet, és okosan viszalőtte a labdát a rövidoldalra, amelyet a kővé dermedt Sztojkovics valahogy a kapu mellé imádkozott.

9

Lazovic most fejjel próblkozott, Sztojkovics azonban könyedén húzta le a labdát. Jó látni, hogy a gól ellenére nem esett össze a Vidi, reméljük a jó játéknak hamarosan meglesz az eredménye, mondjuk egy egyenlítő gól formájában.

8

Lazovic szinte azonnal egalizálhatott volna, Scsepovics ment el a jobboldalon és tálalt a támadó elé, néhány centivel azonban elkerülte a szerb kaput a próbálkozás.

6
Gól: Leandre Tawamba Kana
6

Baj van, előnyben a Partizan... Suljic volt kissé határozatlan egy párharc során, melyet követően négy a kettőben vezethették Kovácsik kapujára a labdát a vendégek, Tawamba pedig kirúgta a jobbalsót.

4

Ide-oda pattogott a labda a szerb tizenhatoson belül, végül Nego tüzelt 16 méterről, Szojkovics azonban hatalmas bravúrral védett. Kár érte, micsoda kezdés lett volna rögtön egy székesfehérvári találat...

1

A Videoton kezdi a találkozót, szokásos piros-kék csíkos mezében, a vendégek tiszta fehérben játszanak.

0

A Videoton játékosok Pancho Arénába való érkezéséről a Vidi hivatalos instagram oldala is beszámolt

Megérkezett a csapat a pályára. #videotonfc #vidi #football #foci #videoton #soccer

Videoton FC Official (@vidinstagram) által megosztott bejegyzés,

 

0

Mint köztudott, egy héttel ezelőtt a Videoton zárt kapuk mögött 0-0-s döntetlent játszott a Partizan Beograd otthonában az Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának első mérkőzésén. A székesfehérvári csapat végig taktikusan futballozva érte el az értékes gólnélküli döntetlent, így ma bármilyen különbségű győzelem a továbbjutásukat jelentené. Ha Felcsúton is 0-0 lesz a rendes játékidő végeredménye, úgy 2x15 perc hosszabbítás következik és ha akkor sincs döntés, akkor büntetőrúgásokkal dől el, ki jut a csoportkörbe.

0

Ráhangolódásképpen olvassák el beharangozónkat a ma esti mérkőzésről:

Az év meccsét játssza este a Videoton

A Videoton az első mérkőzésen Belgrádban elért 0-0-s döntetlent követően kedvező helyzetben várja a csütörtöki (Pancho Aréna, 20.00) Európa Liga-selejtező visszavágóját a szerb Partizan Beograd ellen. Ez már most óriási siker, és egy még nagyobb kapujában van a székesfehérvári csapat. Bármilyen arányú magyar győzelem az EL csoportkörét hozza el a Videotonnak.

\n

 

0

"Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt..." - Az EDDA Művek egyik klasszikus sorával köszöntjük kedves olvasóinkat és talán valóban nem túlzás, a Videoton mert nagyot álmodni. Marko Nikolić együttese az Európa-liga csoportkörének küszöbén áll és a Partizan Beograd elleni idegenbeli 0-0 után reális esélye van, hogy a hamarosan kezdődő visszívágón kivívja a főtáblára kerülést. Kövessék élőben az OrigoSporttal a kulcsfotnosságú találkozót.