Vágólapra másolva!
Bejelentette távozását Rátgéber László, a MiZo Pécs 2010 nőikosárlabda-csapatának vezetőedzője. A válogatott szövetségi kapitányaként is ténykedő szakember döntéséről a klub honlapja számolt be.

"Idejében be akartam jelenteni a döntésemet, hogy a Pécs tudjon reagálni, már ami a csapatépítést és a további terveket illeti. A következő munkaadóm ugyanakkor diszkrécióra kért fel, ezért amíg zajlanak az egyeztetések, addig nem fedem fel a kilétét" - nyilatkozat a válogatott szövetségi kapitányaként is ténykedő szakember.

Az újvidéki származású mester 15 esztendőn keresztül irányította a baranyai gárdát, amellyel háromszor jutott be az Euroliga négyes döntőjébe - és kétszer bronzérmet szerzett -, kilenc magyar bajnokságot és kilenc Magyar Kupát nyert.

A csapat az NB I elmúlt két szezonjában egyaránt második lett az MKB-Euroleasing Sopron mögött.