Vágólapra másolva!
A rémálomszerű második félidő miatt 35-31-re kikapott a Győri Audi ETO KC a román Oltchim Valcea otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, így nehéz helyzetből várhatja a szombaton, Veszprémben rendezendő visszavágót. Az első tíz percben együtt haladt a két együttes, majd a feljavuló védekezésnek köszönhetően elléptek a vendégek, és 17-13-as vezetéssel mehettek pihenni. A második félidő elején könnyelművé vált az ETO, a hazaiak pedig 11-1-es rohamot produkáltak. A Győr a mérkőzés végére összeszedte magát, és négy gólra csökkentette a hátrányt.

Online közvetítés

Női BL, elődöntő, 1. mérkőzés:
Oltchim Valcea (román)-Győri Audi ETO KC 35-31 (13-17)
gól:
Curea 7, Bradeanu 5, Vizitiu 5, Mechita 5, Özel 3, Managarova 3, Babeanu 2/2, Meirosu 2, Vetkova 2, Manea 1, illetve Görbicz 10/6, Amorim 9, Radicevic 4, Löke 4, Kovacsics 2, Lekic 1, Hornyák 1.

Bátran kezdett a Győr, 3-2-re vezetett, ám pillanatok alatt fordítottak a hazaiak, és sorozatban háromszor is betaláltak Lundénak. Amorim és Görbicz jó játékának köszönhetően nem tudott meglépni a Valcea, amely kapust cserélt, és a 41 esztendős Dinu két bravúrral mutatkozott be.

Negyedóra elteltével visszavette a vezetést az egyre jobban védekező ETO, a 18. percben, 9-6-os előnyénél időt kért a román bajnok. Az exgyőri Bradeanu tartotta a lelket a hazaiakban, majd Meirosu is felzárkózott hozzá, de így sem csökkent a különbség. Sőt, a szünetre még tovább nőtt, a félidő utolsó támadása pedig egyenesen szenzációs volt. Hét másodperc volt hátra, a Győr időt kért. Görbicz hozta fel a labdát, Amorimhoz passzolt, akire - mivel nagy lövő - kihúzódtak a védők, ő a szélről befutó Lekichez passzolt, aki háttal a kapunak, felugorva a lába között talált a hálóba! A gól tipikus példája volt annak a felszabadultságnak és játékosságnak, amelyet Karl Erik Böhn hozott a csapathoz.

A második félidőre viszont ebből nem sok maradt. A játékrészt Kovacsics szintén berepülős, kínai figurás gólja vezette fel. Erre azonban sorozatban öttel válaszolt a Valcea, és egyenlített (18-18). Sőt, a 36. percben 21-19-re megléptek a románok, így nem volt meglepő az időkérés. A gödörbe került ETO-ban Lunde helyett Pálinger állt a kapuba, ő egy kicsivel többet tudott segíteni.

Negyedórával a vége előtt már 29-22-re vezetett az Oltchim, ám a fáradtság jelei látszódtak játékosain, a Győr pedig fogcsikorgatva küzdött. Lassan csökkent a különbség, amikor 32-27-nél Hornyákot kiállították. Ezt a periódust túlélte a Böhn-alakulat, majd a hajrában még sikerült a továbbjutás szempontjából határesetnek minősíthető négygólos hátrányra felzárkózni.

"Volt egy szörnyű negyedóránk, ami alatt a mennyországból a pokolra jutottunk" - mondta Karl Erik Böhn vezetőedző az MTI-nek. "Ekkor semmi sem sikerült, szerencsénk sem volt, ugyanakkor a Valcea hihetetlenül gyorsan játszott ebben a szakaszban. Ezzel együtt a négygólos hátrányt ledolgozhatónak tartom, nálam a 6-7 gólos vereség jelenti a határt a továbbjutás-kiesés kérdést illetően. Bízom benne, hogy ideiglenes hazai pályánkon, Veszprémben minden rendben lesz, és akkor biztosan döntősök leszünk. Nem aggódom emiatt! Amit az első félidőben nyújtottunk, arra lehet alapozni, az utolsó negyedórában pedig azt is bebizonyítottuk, hogy nem törünk össze, és van tartása a csapatnak."

A visszavágó április 7-én 16 órakor lesz a Veszprém Arénában. A másik ágon a címvédő, norvég Larvik a Buducsnoszt Podgoricával mérkőzik, az első meccsen a montenegrói csapat idegenben 22-20-ra nyert szombaton, így közelebb került a döntőhöz.