Vágólapra másolva!
A hétvégén a Győri Audi ETO és a FTC-Rail Cargo Hungaria nőikézilabda-csapata is európai kupadöntőért játszik, a Győr a Bajnokok Ligájában a  román Valcea, a Fradi címvédőként a KEK-ben az orosz Volgogorad ellen lép pályára az elődöntőben. A korábbi győri Simona Spiridon szerint Konkoly Csaba távozásával feljavult Görbicz Anita játéka, Elek Gábor, a Fradi edzője pedig férfi játékosokat hozott az edzésre, így a lányok hozzászokhatnak, hogy náluk nagyobb és erősebb ellenféllel játszanak.

A Győri Audi ETO KC sorozatban hatodik alkalommal jutott be a BL-ben a négy közé, ám csak egyszer, még 2009-ben lépett innen is tovább, de a végső győzelem akkor sem sikerült. Az ETO azzal a nem titkolt céllal igazolta le tavaly nyáron a világ pillanatnyilag legjobb beállósát, Heidi Lökét és a szezon közben élettársát, Karl Erik Böhn edzőt, hogy megtörjön a rossz sorozat, ehhez először a román Valceát kell legyőzni.

A két együttes a 2010-es elődöntőben is találkozott, akkor az első találkozó Győrben volt, 25-25-ös döntetlen született, míg Romániában az Oltchim 24-20-ra nyert, és kiejtette a magyar bajnokot.

A Győr most megnyerte a középdöntős csoportot, így idegenben kezdi a párharcot, a visszavágót pedig Veszprémben rendezik majd. Böhn ugyanakkor már az első meccsen is komoly eredményt akar elérni. "A Valcea egy topcsapat, otthon különösen veszélyes, és minden évben azzal a céllal vág neki a BL-nek, hogy megnyerje, de minket is ez a cél hajt. Éppen ezért már az első találkozón szeretnénk olyan eredményt elérni, ami erőt ad a visszavágóra. Az viszont biztos, hogy Valceában nem lesz könnyű dolgunk" - mondta az elutazás előtt a norvég szakember.

A Zvezda játékosa, Simona Spiridon a román kézilabdában nevelkedett, legnagyobb sikereit pedig Győrben érte el, az Eurohandbal.ro-nak nyilatkozott a párharcról: "Mindkét csapat nagyon hullámzó játékot mutatott a BL-ben. A Győr erősödött a támadójáték terén, de az Achilles-ína továbbra is a védelme. Görbicz Anita támadójátéka jelentősen feljavult, mióta Konkoly Csaba távozott a csapattól, aki már nem nagyon adott neki lehetőséget, ugyanis az volt a véleménye, hogy az irányító már lejárt lemez, de ebben tévedett. Ha Görbicz nem nyújt jó teljesítményt, akkor a győriek komoly bajba kerülhetnek."

Spiridon hozzátette: a Győrnek mindig kiváló kerete volt, de nem volt ehhez megfelelő edzője. "Évről évre nem lehet ugyanazokat a hibákat elkövetni, de ezt a győri illetékesek is tudják, ezért is igazolták le Böhnt."

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Böhn szállíthatja a BL-győzelmet Győrbe

Spiridon szerint jelentősen visszaesett a támadójáték a Valceánál, amelynél nagyon érződik az átlövő Cristina Neagu hiánya, akit 2010-ben a világ legjobbjának választottak. "A beállósjáték is visszaesett, korábban Stanca és Manea felelt ezért a posztért, ma csak Oana van, míg Ionela babát vár."

Az FTC-Rail Cargo Hungaria szombaton Dabason fogadja a Dinamo Volgogradot. Ez lesz sorozatban a harmadik alkalom, hogy orosz ellenféllel játszik Elek Gábor vezetőedző csapata. A nyolcaddöntőben a Rosztov-Dont, a negyeddöntőben pedig a Zvezda Zvenyigorodot búcsúztatták a zöld-fehérek.

"A Volgograd jobb, mint a korábban kiejtett másik két orosz csapat. Van BL-rutinja, a mag már hosszú évek óta együtt játszik. Talán azzal egy kicsit esélyesebbek nálunk, hogy otthon játsszák a visszavágót. Persze, csodálatos lenne megint KEK-döntőbe jutni" - mondta Elek, aki furcsa módon próbálja felkészíteni a lányokat a nagy és erős orosz ellenfélre. A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a tréner szerzett egy jól megtermett férfi beállóst és egy kapust, a fradista lányoknak velük kellett edzeni, hogy megszokják, hogy tőlük nagyobb ellenféllel játszanak.

A Fradi egyik legjobbja, Zácsik Szandra betegséggel küzdött, de játszhat szombaton. "Még egy kicsit gyenge vagyok, de hétvégére összeszedem magam. Olyan játékot kell mutatnunk, amit a Zvezda ellen az első félidőben játszottunk, akkor olyan előnyt szedhetünk össze, ami Oroszországban is elég lesz a továbbjutáshoz" - mondta Zácsik a FradiMediának.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Zácsik beteg volt, de meggyógyult

A beállós Szamoránsky Piroska azért is szeretne KEK-et nyerni, hogy ne gondolják az emberek kifutott eredménynek a tavalyi győzelmet. "Edzőnk a sorsolás előtt azt mondta, hogy ha a Volgogradot kapjuk, akkor jövőre akár indulhatunk az orosz bajnokságban is. Az idei KEK-menetelésünk ezért is sokkal nehezebb, mint a legutóbbi volt. Jó lenne ismét nyerni, hogy ne mondják azt, hogy csak véletlenül győztünk tavaly."

A népligeti arénát a dabasi csarnokra cserélő FTC szerda óta edz a helyszínen, a tavalyi KEK-döntőben itt sikerült legyőzni a spanyol Mar Alicantét.

A női BL-elődöntők időpontjai:
Oltchim Valcea (román) - Győri Audi ETO KC
1. mérkőzés: vasárnap, 17 ó, Ramnicu Valcea
visszavágó: április 7., 16 ó, Veszprém Aréna

Larvik (norvég) - Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
1. mérkőzés: szombat, 16.45 ó, Larvik
visszavágó: április 8., 19 ó, Podgorica

A női KEK-elődöntők időpontjai:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Dinamo Volgográd (orosz)
1. mérkőzés: szombat, 20 ó, Dabas
visszavágó: április 7., 12 ó Volgograd

Leipzig (német) - Viborg (dán)
1. mérkőzés: vasárnap, 15.30 ó Lipcse
visszavágó: április 9., 16.50 ó, Viborg