Vágólapra másolva!
A román Pro Sport információja szerint a nőikézilabda-bajnokság második helyén zárt Rulmentul Brasov két évre szerződtette Juhász Gabriellát, a Budapest Bank-FTC válogatott balszélsőjét.

Komoly bajba kerülhet a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata a következő bajnokságban, ugyanis a fél csapat már elszerződött a bajnoki bronzérmes, EHF-kupa-induló együttesből.

Lucia Uhrakova, Soós Viktória, Pastrovics Melinda (mind DVSC) és Kovacsicz Mónika (Viborg) után ugyanis a román sajtó szerint távozott egy újabb válogatott játékos, Juhász Gabriella. A balszélsőt a Pro Sport szerint a Rulmantul Brasov szerződtette.

Ugyancsak távozóban a csapat másik kapusa, Haris Katalin, akit az SKP Bratislava szeretne megvenni, de van ajánlata Ilyés Annamáriának is.

Érkezési oldalon egyelőre csak az élvonaltól búcsúzó Goldberger hálóőre, Szvetlana Gridnyeva szerepel. A hírek szerint ugyan a csapat felvette a kapcsolatot Stancuta Guiuval, a Vasas hálóőre azonban állítólag Kiskunhalasra tart.

A csapat jelenlegi kerete:
Szvetlana Gridnyeva, Erdélyi Lívia (kapusok), Bari-Nagy Regina, Németh Csilla, Dajka Bettina, Szucsánszki Zita, Szamoránsky Piroska, Varga Viktória, Zácsik Szandra, Mohácsik Mária, Bogdán Nikolett, Szabó Edina, Szamoránsky Anikó (mezőnyjátékosok)

A klub tárgyalásban áll a Győri Audi ETO fiatal átlövőjével, Drávai Gyöngyivel is, aki azonban még nem döntött.

Alakuló Rulmentul
Juhász Gabriella mellett több új játékost is szerződtetett a Brassó. A bajnoki ezüstérmes már megállapodott Ildiko Barbuval (Itxako), Lidija Horvathtal (Podravka) és Ionela Stancával (Oltchim), de Narcisa Lecusanu és Carmen Amariei is a kiszemeltek között van.