Vágólapra másolva!
December óta gólínségben szenvedett a Colorado az NHL-ben, de a legutóbbi játéknapon beindultak a denveriek, már az első harmadban háromszor köszöntek be a Chicago kapuját örző Nyikolaj Habibulinnak, és a végén meg sem álltak hat találatig. Az Avalanche legutóbb még tavaly december 9-én játszott ennyire hatékonyan, akkor a St. Louis ellen végül kilenc gólnál állt meg a gólgyártás. A győztes gárdában, amelyből sérülés miatt továbbra is hiányzott Joe Sakic, Paul Stastny, valamint Ryan Smyth, Marek Svatos (két gól, egy gólpassz) és Tyler Arnason (egy gól, két gólpassz) is három ponttal zárt.

Két harmad után még 2-1-re vezetett a Phoenix a ligaelső Detroit otthonában, de a michiganiek végül fordítani tudtak, amiben főszerepet játszott a veterán védő, Nicklas Lidström. Az 50. percben Lidström kapu elé belőtt korongjába ért bele gólt érően honfitársa, Tomas Holmström, aztán két és fél perccel később egy újabb Lidström-bomba után Holmström zavarta a kilátást a kapu előtt, így Ilja Brizsgalov kapus tehetetlen volt.

A végén azért Chris Osgood bravúrja is kellett a Detroit győzelméhez, a karrierje 357. diadalát elérő portás a meccs végén egy az egyben akadályozta meg a gólszerzésben Shane Doant. Wayne Gretzky, a Coyotes mestere azon bosszankodott, hogy 2-1-es vezetés után nem használta ki a helyzeteit csapata, míg Osgood abban látta a siker titkát, hogy a rutinos detroiti játékosok nem rezeltek be, amikor hátrányból kezdték az utolsó felvonást.

Sorozatban negyedik vereségét szenvedte el a címvédő Anaheim, amely ezúttal a Minnesota előtt hajtot fejet. A Wild nevéhez méltóan, vadul kezdte a második harmadot, alig több mint három perc alatt három gólt is berámoltak a hazaiak Jean-Sebastien Giguere kapujába, akit le is cserélt edzője. 0-3-nál Corey Perry még közelebb hozta a Kacsákat, de a második harmad legvégén Pierre-Marc Bouchard egyedül mehetett kapura, és felavatta a csereként beállt Jonas Hillert, innentől pedig eldőlt minden. A győzelemmel a Minnesota maradt az Északnyugati csoport élén.

Öt vereség után ismét nyert az Atalanta, de a győzelem fényét kissé elhomályosítja, hogy térdsérülést szenvedett a gárda gólzsákja, Ilja Kovalcsuk. Az orosz csatár a Pittsburgh ellen is megütötte szokásos gólját, aztán a térde találkozott Jarkko Ruutu térdével, és bevonult az öltözőbe, ahonnan ugyan egyszer még visszajött, de miután belátta, hogy nem megy, végül befejezte a meccset. A Thrashers kapusa, Kari Lehtonen közel állt a shutotuthoz, de a hajrában Ryan Whitney végül belerondított a makulátlan mérlegébe.

Ami nem jött össze Lehtonennek, az sikerült Ryan Millernek, a Buffalo hálóőrének, aki 32 lövést hatástalanított a Florida elleni 1-0-s siker alkalmával. A másik oldalon az All Star-gálán szerepelt Tomas Vokoun is kitett magáért, 40 védést mutatott be, de egy kipattanónál Tomas Vanek túljárt az eszén, ezzel a Párducok legutóbbi 15 hazai találkozójukból tizenegyedszer buktak el.

A korábban a San Joséban is megfordult Owen Nolan mesterhármassal szomorította egykori csapatát, a jelenleg a Calgaryban profiskodó 36 éves csatár utoljára 1999-ben triplázott az NHL-ben, akkor még a Cápák színeiben. A mesterhármas utolsó darabjával már 5-2-re vezetett a Flames, mégsem lett sima a vége, mivel a San Jose nagy hajrával 5-4-re feljött, de túl kevés idő volt hátra ahhoz, hogy a kanadaiak véghezvigyék a csodát.

eredmények:
Atlanta Thrashers - Pittsburgh Penguins 4-1 (2-0, 0-0, 2-1)
gól: Holik (7:08), Kovalcsuk (16:42, emberelőnyből), Perrin (41:32, emberhátrányból), Slater (43:46), illetve Ry. Whitney (48:42)

Minnesota Wild - Anaheim Ducks 5-1 (0-0, 4-1, 1-0)
gól:
Rolston (21:22), Gaborik (22:00), M. Koivu (23:18), Bouchard (39:55), Sheppard (59:16), illetve Perry (29:40)

Florida Panthers - Buffalo Sabres 0-1 (0-0, 0-1, 0-0)
gól: Vanek (20:40, ee.)

Detroit Red Wings - Phoenix Coyotes 3-2 (1-1, 0-1, 2-0)
gól: Zetterberg (3:54), Holmström (49:09), Lidström (52:32), illetve Hanzal (9:57), Jovanovski (28:31)

Calgary Flames - San Jose Sharks 5-4 (0-1, 3-0, 2-3)
gól: Nolan (26:04; 40:57, eh.; 50:45), W. Primeau (26:26), Phaneuf (37:35, ee.), illetve Marleau (10:39), Plihal (42:44), Rissmiller (58:00), Cheechoo (58:59)

Colorado Avalanche - Chicago Blackhawks 6-3 (3-0, 1-1, 2-2)
gól: Hejduk (9:13), Svatos (11:18, 53:56), Richardson (18:29), Brunette (32:00, ee.), Arnason (46:29), illetve Lang (23:17), Perreault (57:20, 59:36)