Vágólapra másolva!
Ahogy a szezon eddigi hét meccsén mindig, most is egy gól döntött az Anaheim és a Minnesota összecsapásán, a Kacsák 2-1-es győzelme azt jelenti, hogy egy diadalra vannak a továbbjutástól az NHL rájátszásának első fordulójában. A Wild csak 39 másodperccel a vége előtt tudta bevenni Ilja Brizgalov kapuját, és mivel korábban Andy McDonald és az FTC-ben is megforduló Rob Niedermayer eredményes volt, így az Anaheim söprésközelbe került, de ha nem tud nyerni legközelebb, még akkor is kényelmes helyzetben van.

Az emlékezetes négyszeri hosszabbításos első meccs után a harmadik összecsapás is a túlórában dőlt el a Dallas és a Vancouver között, de ezúttal mindössze nyolc percet kellett rátenniük a csapatoknak a hatvanra, Taylor Pyatt szállította a Canucks győztes gólját. Ez volt zsinórban az ötödik hazai veresége a texasiaknak a playoffban, a Stars kapusa, Marty Turco pedig igazán utálhatja a rájátszásbeli hosszabításokat, mert tíz alkalomból mindössze egyszer örülhetett.

A Detroit lemásolta az első meccset a Calgary ellen, a Vörös Szárnyak akkor is már az elején megrogyasztották a kanadai riválist, és most is nagyon bekezdtek, a negyedik percben 2-0-ra vezettek, a vége 3-1 lett. A Calgary most abban bízik, hogy hazai pályán egyenlíteni tud majd, az alapszakaszban aratott 30 győzelem mindenesetre növelheti a Flames-játékosok önbizalmát, de számtalanszor bebizonyosodott már, hogy a rájátszás más kávéház.

A játéknap egyetlen hazai párharcában a Pittsburgh hat év után játszott saját csarnokában playoff-meccset, és bár Gary Roberts korai gólja bizakodásra adott okot, az Ottawa előbb egyenlített, majd a 3-0-ra nyert második harmaddal el is döntötte a találkozó sorsát.

eredmények, rájátszás, 1. forduló:
keleti főcsoport, 3. mérkőzés:
Pittsburgh Penguins - Ottawa Senators 2-4 (1-1, 0-3, 1-0)
gól:
Roberts (0:52), Crosby (54:40), illetve McAmmond (18:04), Comrie (22:13), Alfredsson (27:20, emberelőnyből; 37:12)
a párharc állása: 2-1 az Ottawa javára

nyugati főcsoport, 2. mérkőzés:
Detroit Red Wings - Calgary Flames 3-1 (2-0, 0-1, 1-0)
gól:
Dacjuk (1:02), Lidström (3:50, kettős ee.), Filppula (46:05) illetve Phaneuf (22:42, ee.)
az állás: 2-0 a Detroit javára

3. mérkőzések:
Dallas Stars - Vancouver Canucks 1-2 (0-0, 1-0, 0-1, 0-1) - hosszabbítás után
gól:
Barnes (33:09, ee.), illetve Bulis (45:18), Pyatt (67:47)
az állás: 2-1 a Vancouver javára

Minnesota Wild - Anaheim Ducks 1-2 (0-1, 0-0, 1-1)
gól: Nummelin (59:21, ee.), illetve McDonald (16:05, ee.), R. Niedermayer (49:43)
az állás: 3-0 az Anaheim javára.