Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy kétéves szerződést kötött a 20 éves Boubacar Traoréval.

A 20 éves támadó Maliból származik, ahol az AS Salmamy utánpótlásában, majd a Stade Malien felnőttcsapatában futballozott. Az elmúlt két szezonban a tunéziai első osztályban szerepelt, a CA Bizertin játékosaként 16 mérkőzésen lépett pályára, 6 gólt lőtt és egy gólpasszt adott.

– mondta a klub honlapjának Kun Gábor ügyvezető igazgató.

A 20 éves Boubacar Traore megszerzésével bővülnek a csapat taktikai lehetőségei Forrás: honvedfc.hu

Traore az elmúlt hetekben már Kispesten készült és részt vett a csapattal a győri edzőtáborban is. A Bamakóban született támadó két évre, hosszabbítási opcióval kötelezte el magát a Budapest Honvédhoz, és komoly tervei vannak.

„Láttam a kupadöntőt, megfogott a hangulat és láttam, hogy ez egy remek csapat.

Nagyon tetszik, amit a Honvéd képvisel, remek a létesítmény is, minden feltétel adott ahhoz, hogy fejlődni tudjak, az Európa-ligában való szereplés lehetősége pedig nagyon vonzó volt számomra.

Szeretném segíteni a csapatot, támadóként pedig természetesen szeretnék sok gólt szerezni a klub színeiben. Mindig a fejlődést tartom szem előtt, keményen dolgozom, és mindig igyekszem figyelni, hallgatni a tanácsokra. A csapattársak nagyon kedvesen fogadtak, azt hiszem, az itt töltött pár hét alatt sikerült beilleszkednem. Bízom benne, hogy a lehető legjobb eredményt érjük majd el együtt a bajnokságban és a nemzetközi porondon is" – nyilatkozta a 20 éves támadó a szerződés aláírását követően.