Vágólapra másolva!
Ötvenhét éves korában meghalt Stephen Tataw, a kameruni labdarúgó-válogatott volt csapatkapitánya.

A helyi szövetség közlése szerint rövid lefolyású betegség után, pénteken érte a halál.

Az 1990-as világbajnokságon ő vezette a szupersztár Roger Milla fémjelezte afrikai együttest, amely nagy meglepetésre bejutott a negyeddöntőbe, s ott is csak nagy csatában, hosszabbítás után kapott ki az angoloktól 3-2-re. Kamerun már a nyitómérkőzésen szenzációt okozott azzal, hogy 1-0-ra legyőzte a címvédő Argentínát.

Stephen Tataw (14) ötvenhét éves korában meghalt Forrás: AFP/Gerard Fouet

Tataw mind az öt meccsen pályára lépett a 30 évvel ezelőtti tornán, majd az 1994-es vb-n is csapatkapitánya volt a kameruni együttesnek. Pályafutása legnagyobb sikere az 1988-as Afrika Kupa-győzelem volt, halála előtt hazája szövetségének technikai igazgatójaként tevékenykedett.