Vágólapra másolva!
Most már nemcsak a magyar, hanem az európai futballszurkolók is kíváncsian várják, mi lesz az egyik legnagyobb tehetség, Szoboszlai Dominik sorsa. A magyar középpályás szerződése 2022. május 31-ig szól a Red Bull Salzburggal, ám az osztrák Bundesliga legjobb játékosának választott focistáért már most sorban állnak a topcsapatok. A labdarúgó menedzserével, Esterházy Mátyással, valamint rendhagyó módon a legtöbbször emlegetett klubok egy-egy drukkerével vizsgáltuk meg, vajon melyik bajnokság, vagy éppen melyik klub illene leginkább Szoboszlaihoz.

Kezdjük egy kis múltidézéssel: 2017 novemberében már ott voltunk Szoboszlai egyik másodosztályú meccsén, ahol a játékos brillírozott - egyértelmű volt, hogy nagy jövő vár rá, és ahogyan akkor írtuk is: oda kell majd rá figyelni.

Gól, gólpassz, Guardian-cikk: Szoboszlai Dominikra oda kell figyelni

Szoboszlai Dominik nevét már akkor megismerhette a futballt szeretők tábora, amikor az ifjú játékos két sorsdöntő góljával hozzásegítette az U17-es labdarúgó-válogatottat ahhoz, hogy a csapat a májusi Európa-bajnokságon szerepelhessen. Az Eb-n hatodik helyen végzett magyar csapat kiválósága azóta is hallat magáról. Miközben hétről hétre az osztrák másodosztályban játszik, már a Guardian is felfigyelt rá.

Szűk három évvel később ott tartunk, hogy

a magyar középpályás 25 millió eurós kivásárlási árát több magasan jegyzett alakulat azonnal kifizetné a Salzburgnak.

Két hetet azonban még mindenképpen várniuk kell a válaszra, Szoboszlai ugyanis jelenleg kéthetes szabadságát tölti - többek között ezt is megtudtuk menedzserétől, Esterházy Mátyástól.

Egyértelmű volt, hogy Dominik előbb-utóbb berobban a köztudatba, de arra talán senki nem számított, hogy az első teljes idényét követően a legjobb játékosnak választják az osztrák Bundesligában és döntő szerepet vállal a bajnoki cím és a kupa megnyerésében. A menedzser azért bízott hasonlóban?
Az nem lepett meg, hogy megállta a helyét, mindig is tudtuk, hogy micsoda potenciál van benne.

Nagyon úgy tűnik, hogy a hatalmas elvárások és a nagy médiaérdeklődés sem rak terhet rá, sőt, mintha még inkább motiválná, hogy csak azért is megmutassa a kétkedőknek, mire képes.
Ő is elmondta már többször, nem foglalkozik a kétkedőkkel, csak a saját teljesítményére fókuszál.

Ellendrukkerből egyébként is mindig több van, mint szurkolóból, felesleges is lenne állandóan a negatív hangokra figyelni.

Dominik nem akarja megváltani a világot, de szép karriert szeretne befutni, ezért dolgozik. Jó úton jár, egyre több kérdésre választ kapnak az őt támadó emberek, így talán a végén ők is elismerik majd, hogy tévedtek vele kapcsolatban.

Szoboszlai Dominik nem foglalkozik a kétkedőkkel, csakis a karrierjére koncentrál Forrás: FC Red Bull Salzburg/Twitter

Biztos vagyok benne, hogy konkrétumot nem árul el, de a sajtó találgatásai helytállóak, valóban topligák csapatai állnak sorban, hogy leigazolhassák őt?
Igen, voltak már megkeresések Angliából, Németországból, Spanyolországból és Olaszországból is. Konkrétumot ha akarnék sem tudnék elárulni, mert Dominik most kéthetes szabadságát tölti, azt követően ülünk majd le vele. Átbeszéljük az összes lehetőséget,

rengeteg szempont alapján kell megvizsgálni, hogy a karrierje szempontjából mi lenne a megfelelő lépés a jövőjét illetően,

és majd csak utána döntünk.

Elárul néhány megvizsgálandó szempontot?
Például a nemzetközi kupaindulás. Ki az edző? Mennyire bízik a fiatalokban? Milyen céljai vannak az adott klubnak a közeli és a távoli jövőben? Ez a döntés alapjaiban határozhatja meg Dominik következő 10-15 évét, úgyhogy semmiképpen nem lehet elkapkodni.

Jelenlegi edzője, Jesse Marsch azt nyilatkozta, nagyon örülne, ha Szoboszlai maradna Salzburgban, de nem lát rá sok esélyt. Létezhet olyan opció, hogy mégis marad az osztrák csapatnál?
Csak ismételni tudom önmagam, tényleg minden alternatívát végig akarunk zongorázni, ebben pedig természetesen az is benne van, hogy Dominik úgy dönt, még nem jött el a váltás ideje és marad a Red Bullnál. A csapat vélhetően újra a Bajnokok Ligája főtábláján szerepel majd, ismeri a közeget, tudja, hogy mire számíthat Ausztriában.

Ettől függetlenül, ha az edző nem lát rá sok esélyt, hogy marad, abban lehet valami...

Van azért olyan ország és bajnokság, amely előnyt élvez a többivel szemben, amely leginkább passzolna Dominik stílusához?
Nem féltem őt, jelenlegi állapotában szerintem bármelyik ligában megállná a helyét. A rendszeres játéklehetőség a lényeg, ha megkapja az esélyt, biztos vagyok benne, hogy élni tudna vele.

Szoboszlai Dominik minden bizonnyal top bajnokságban folytatja pályafutását Forrás: AFP/Barbara Gindl

Ahogyan azt Esterházy Mátyás is megerősítette, topklubok érdeklődnek Szoboszlai iránt. Összeszedtük tehát azokat az együtteseket, amelyeknél a legtöbbször felmerült a magyar játékos neve, és egy-egy drukkerrel elemeztük, vajon

Dominik illene-e az adott egyesületbe és kikkel kellene megarcolnia a csapatba kerülésért.

Lazio

Gábor gyerekkora óta szurkol a római focicsapatnak, érvei és ellenérvei is vannak Szoboszlai leigazolásával kapcsolatban. "Magyarként természetesen nagyon örülnék, ha a kedvenc külföldi csapatom leigazolna egy magyar játékost, de szerintem

sem Szoboszlai, sem a Lazio szempontjából nem lenne jó döntés.

Bár Dominik két poszton is bevethető, a rómaiaknál mindkét esetben nehéz helyzetben lenne. Simone Inzaghi ugyanis 3-5-2-es felállásban játszatja a csapatot, a szélső középpályásoknak pedig a támadások mellett a védekezésben is ki kell venni a szerepüket, neki pedig nem ez a fő erőssége. Pedig a baloldalon egyébként erősítésre szorul a csapat, mert bár Lulic igazi legenda, lassan meg kell találni az utódját, Jony nem is Seria A szintű játékos, Jordan Lukaku pedig rendkívül sérülékeny. Ennek ellenére erre a posztra nem Szoboszlai lenne a megoldás. Középen pedig Luis Albertóval, vagy Sergej Milinkovic-Saviccsal kellene harcolnia – előbbi a legtöbb gólpasszt adta a mostani bajnokságban, utóbbi pedig a Lazio legnagyobb értéke. Ha ők maradnak a csapatban, nem hiszem, hogy ki tudná szorítani őket.

Ráadásul az olasz bajnokság sem annyira fekszik a magyar játékosoknak, így szerintem nem a Seria A-t kellene választania."

Na igen, az a fránya Olaszország rengeteg honfitársunkon kifogott az utóbbi 10-15 évben. Bár Nagy Ádámnak a negatívumok mellett sikerélmény is jutott a Serie A-ban és Bolognában, Tőzsér Dániel, Feczesin Róbert, Rudolf Gergely, Koman Vladimir, vagy éppen Gosztonyi András nem tudta megváltani a világot az olasz bajnoksgában. Ahogyan Varga Roland, Vass Ádám, Filkor Attila, Balogh Norbert és Sallai Roland sem, és a felsorolás sajnos még bőven folytatható. Így az utolsó magyar játékost, akinek bejött a dolce vita, továbbra is Détári Lajosnak hívják.

AC Milan

Jelenleg talán a milánói csapat tűnik a legesélyebbnek Szoboszlai leigazolására, a csapat szurkolója, Milán (nomen est omen) pedig érvekkel is alátámasztotta mindezt. "Nagyon örülnék, ha Szoboszlai a Milánt választaná. Egyrészt természetesen, mert magyar, másrészt viszont azért, mert igazi hiányposztra érkezne.

A támadó-középpályások közül ugyanis Bonaventura szinte biztos, hogy távozik a szezon végén és jó eséllyel Paquetá is eligazol, így Calhanoglu marad az egyedüli opció a posztra.

Balszélen mostanában Ante Rebic játszik, de ő be tud húzódni középre, ahogyan Dominiknak sem idegen a szélsőjáték, így több lehetőség közül lehetne választani a támadószekcióban. Az olasz lapok pedig kész tényként kezelik Ralf Ragnick érkezését, aki nemcsak edző, hanem sportigazgató is lesz a klubnál. Ez is mindenképpen pozitívum lenne Szoboszlaival kapcsolatban, hiszen a szakember

És bár a közelmúltban az olasz bajnokság nem igazán hozott szerencsét a magyar játékosoknak, Dominik mind fizikálisan, mind mentálisan topon van, így szerintem a Serie A-ban is megállná a helyét."

Könnyen lehet, hogy ha marad Milánóban, Zlatan Ibrahimoviccsal Szoboszlai Dominik löveti majd a gólokat a következő szezonban Forrás: AFP/Isabella Bonotto

RB Leipzig

A Red Bull Salzburg testvércsapata mellett talán érvelni sem kellene, hogy miért lehet képben Szoboszlai, de Dánielnek köszönhetően kielégítő szakmai magyarázatot kaptunk. "Köztudottan szoros az együttműködés a két csapat között, 2012 óta 19 játékos igazolt Salzburgból Lipcsébe. Ezek közül a legnagyobb nevek Konrad Laimer, Dayot Upamecano, Naby Keita, Marcel Sabitzer és persze Gulácsi Péter, legutóbb pedig a Werner helyetteseként érkező Lee-chan Hwang került a németekhez. Szoboszlai tökéletesen illene egyébként a Leipzig gyors, lendületes, rövidpasszos játékába,

a két legnagyobb kérdés viszont, hogy a testvércsapat egyszerre két meghatározó játékost is elhoz-e Ausztriából, illetve hogy a Lipcse hajlandó-e kifizetni Dominik 25 millió eurós kivásárlási árát – nem jellemző, hogy a klub ennyit áldozna átigazolásra.

Mindenesetre Sabitzer és Dani Olmo mellett biztosan lehetőséget kapna, már csak azért is, mert Julian Nagelsmann kifejezetten szereti beépíteni a fiatalokat a csapatba, nagyon ért hozzá, hogy még jobb játékost faragjon a tehetségekből. Arról nem is beszélve, hogy az osztrák futballhoz természetesen a német áll a legközelebb, így az átállással sem lenne gondja a magyar középpályásnak, valamint

a Bundesligában biztosan a dobogóért és a BL-indulásért harcolhatna

– Olaszországban ez nem feltétlenül lenne így."

Arsenal

Az angol Premier League-ben Gera Zoltán óta várnak a magyar szurkolók egy olyan játékosra, aki hasonló sikereket érhet el Angliában, mint a korábbi kiváló középpályás - András szerint nem kérdés, hogy ki lenne az.

"Az Arsenalnak tökéletes igazolás lenne Szoboszlai Dominik, Szoboszlai szempontjából pedig tökéletes választás lenne az Arsenal.

A 19 éves játékossal kapcsolatban már olyan sztárcsapatokat hoztak hírbe, mint a Barcelona, a Bayern München vagy a Juventus, de akármennyire is szurkolunk neki, legyünk őszinték, egyelőre nem lenne helye ezeknek a kluboknak a kezdőjében. Az Arsenal 15 évvel ezelőtt a világ egyik legjobb csapata volt, most azonban éppen azért küzd, hogy ne váljon középszerűvé. Lassan négy éve nem szerepelt a Bajnokok Ligájában, így óriási bevételtől esik el, a legnagyobb sztárok pedig olyan csapatokban akarnak játszani, amelyek a legrangosabb sorozatban szerepelnek. Éppen ezért az Arsenal most nem tud szupersztárokat igazolni, arra van esélye, hogy tehetséges játékosokat vegyen megfizethető áron, és felépítse a jövő csapatát. Szoboszlai beleillene az Arsenal támadófutballjába, ráadásul biztosan megkapná a lehetőséget, mert a decemberben kinevezett Mikel Arteta bátran nyúl a fiatal játékosokhoz.

Az is biztató lehet Szoboszlainak, hogy az Arsenalban nincs használható futballista a posztján.

Ott lenne a spanyol Dani Ceballos, de ő a Real Madridtól érkezett kölcsönben, és már többször kijelentette, hogy a szezon végén szeretne visszatérni, hogy kiharcolja a helyét Zidane csapatában. Ott van a francia Mattéo Guendouzi, aki két évvel ezelőtt érkezett az Arsenalhoz, de rengeteget hibázik, ráadásul fegyelmi gondok vannak vele, így június óta egyedül edz, és minden bizonnyal távozni fog. Az egyetlen kreatív ember a 31 éves Mesut Özil, de a német világbajnok olyan, mint ha nem is lenne már a keret tagja. Heti 350 ezer font a fizetése, de a teljesítménye a nullával egyenlő. Idén 18 bajnoki meccsen egy gólja és két gólpassza van, de többnyire a kispadot koptatja, vagy a lelátón ül, mert használhatatlan a pályán.

Barcelona

A végére hagytuk a nagy durranást, azt ugyanis Esterházy Mátyás is megerősítette, hogy Spanyolországból is akad kérője Szoboszlainak,

az Origo információ szerint pedig nem más nézte ki magának a magyar játékost, mint a katalán együttes.

A csapat drukkere, Miklós beszélt az egyelőre hihetetlennek tűnő esetleges transzferről. "Szerintem nemcsak én, hanem minden szurkoló nagyon örülne, ha egy magyar játékos sikeres karriert futna be a Barcelonában. Nagyon drukkolok Dominiknek, de talán a Barca még túl nagy lépés lenne a Salzburgból, annak pedig nem lenne értelme, ha nem kapna rendszeres játéklehetőséget.

Bármennyire is hihetetlennek hangzik, a hírek szerint a Barcelonai is felfigyelt Szoboszlaira, így akár igazi világsztárok közé is kerülhet a legnagyobb magyar tehetség Forrás: AFP/Jose Jordan

Az persze megint egy másik kérdés, ha a katalán csapat egyből kölcsönadná valahová, ahol tovább fejlődhet, akár Spanyolországon belül, bár ez a fajta átigazolás-politika nem annyira jellemző a klubra. Pjanic leigazolásával a támadó-középpályás poszt szerintem eldőlt, főleg, hogy egy 24 éves Arthurt cserélt el az együttes a bosnyákra – ebből arra is lehet következtetni, hogy abban a pozícióban mindenképpen a rutin az elsődleges a vezetőségnek. A spanyol foci ettől függetlenül szerintem feküdne Szoboszlainak, mert bár a legtöbb csapatnál kevésbé direkt a játék, mint mondjuk Ausztriában, de

a technikán, és kis területeken a gyors körömpasszokon nagy a hangsúly, ez pedig nem lenne idegen a számára."

Hogy végül melyik csapat mezét húzza fel a következő szezonban Szoboszlai, az hamarosan kiderül, de ismerve a játékos eddigi pályafutását és menedzsmentjével tudatosan felépített karrierjét, biztosak lehetünk abban, hogy jól fognak dönteni!

Szavazzon!

Mi lenne a legjobb döntés Szoboszlai Dominik részéről?