Vágólapra másolva!
A Goal Magyarország információi szerint sokkal erősebb lesz a Debrecen, mint volt a legutóbbi évben, amikor kiesett az NB I-ből. A portál ugyanis a klubhoz közeli forrásból úgy tudja, nagy esélye van annak, hogy Dzsudzsák Balázs is hazatérjen és ismét a DVSC-ben futballozzon.

A DVSC komoly költségvetéssel kezdi meg az NB II-es szezont, de hogy ebbe mi fér bele, az egyelőre kérdéses, de

a hírek szerint jó rá az esély, hogy Dzsudzsák Balázs hazatér, aki akár az NB II-ből is lehetne a válogatott vezére.

Dzsudzsák Balázs hazatérhet a Debrecenhez Fotó: Csudai Sándor - Origo

A ballábas játékos jelenleg az Al-Ain FC játékosa, ám korántsem biztos, hogy maradhat az araboknál. Nyilván lenne helye a válogatott csapatkapitányának az NB I-ben is, hiszen akár a Ferencváros, vagy a MOL Fehérvár is lecsaphatna rá, de

a Debrecen nyilván érzelmi kérdés is Dzsudzsáknak, aki a piros-fehérek között mutatkozott be az NB I-ben,

még 2005-ben és innen indult el a nemzetközi karrierje is.

Korhut Mihály is a Lokit erősítheti a következő szezonban az NB II-ben Forrás: Origo

Ugyanakkor nem ő lehet az egyetlen jelentős igazolás Debrecenben.

A másik nagy fogás Korhut Mihály lehet, aki legutóbb a görög Árisz Szaloniki játékosa volt.

A 22-szeres válogatott balhátvéd korábban szerepelt Izraelben is és tagja volt a 2016-os Eb-n járt válogatottnak is.