Vágólapra másolva!
Az ötödik Villarreal 3-1-es győzelmet aratott a hatodik Getafe vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szerdai játéknapján.

A Villarreal csapatában Santi Cazorla két tizenegyest is belőtt. A 35 éves klublegenda a csapata legutóbbi 11 büntetőjéből 10-et belőtt. Az idei szezonban 8/8 az átlaga.

Cazorla teljesítménye elképesztő, ugyanis 2016 októberében még az Arsenal játékosaként összeszedett egy Achilles-sérülést, amit nyolc műtét követett. Még bőrt is kellett átültetni a karjáról a bokájára. Miután a sebe üszkösödni kezdett, az orvosok semmi esélyt nem adtak a visszatérésére, sőt, az is szóba került, hogy amputálni kell a lábát.

Santi Cazorla a Villarreal vezére Forrás: AFP/Javier Soriano

Cazorla - aki tavaly a spanyol válogatottba is visszakerült - 12 gólnál jár az idei szezonban, amivel beállította a 2012/13-as arsenalos karriercsúcsát.

A Villarreal ezzel a sikerrel három pontra megközelítette a még Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyen álló Sevillát, amely csütörtökön lép pályára Bilbaóban.

La Liga, 35. forduló:
Getafe-Villarreal 1-3 (0-0)
Real Betis-Osasuna 3-0 (2-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista