Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában az FC Barcelona 1-0-ra legyőzte az Espanyol csapatát a Camp Nou Stadionban, ezzel matematikailag biztossá vált, hogy az Espanyol 1993 után búcsúzik a La Ligától, míg a Barca életben tartotta címvédési esélyeit.

Pikáns mérkőzésre volt kilátása, ugyanis az FC Barcelonának városi riválisát, az Espanyolt kellett a másodosztályba löknie ahhoz, hogy életben tartsa címvédési reményeit. Az Espanyol szinte lehetetlen helyzetből várta az összecsapást, hátránya tizenegy pont volt a még bennmaradást jelentő 17. helyen álló Eibar mögött. Ráadásul a Camp Nou Stadionban legutóbb 2009 februárjában tudott nyerni az Espanyol, azóta viszont még pontot sem rabolt vendégként.

Ahogy az várható volt, a Barcelona birtokolta többet a labdát, viszont az Espanyol szerezhette volna meg a vezetést a meccs elején. Az 10. percben egy hosszú indítás után Adri Embarba került ziccerbe, de a közeli lövését Marc-André ter Stegen spárgázva hárította.

A Barcelona első helyzetére egészen a 25. percig kellett várni. Ekkor az uruguayi Luis Suárez lépett ki ziccerben, de a közeli lövésébe honfitársa, Leandro Cabrera lépett bele, így a labda néhány centivel elkerülte a kaput. A folytatásban a Barcelona passzolgatott, de semmilyen veszélyt nem jelentett az Espanyol kapujára.

A vendégcsapat azonban életveszélyesen kontrázott, és a lefújás előtt kis híján megszerezte a vezetést.

Előbb ter Stegennek kellett hárítania egy Piquéről kapura pattanó labdát, majd a kipattanót Didac Vila lőtte kapura, azonban a spanyol balhátvéd kísérlete a bal kapufán csattant.

Megint ter Stegen volt a Barca legjobbja Forrás: AFP/Pau Barrena

Az idei szezonban ez volt az első alkalom, hogy a Barcelonának nem volt kaput eltaláló lövése ez első félidőben.

Quique Setién is érezte, hogy valami nem stimmel, ugyanis a második félidőre a jobbhátvéd Nélson Semedo helyett pályára küldte a 17 éves Ansu Fatit. A Bissau-Guineában született támadó azonban nem volt sokáig a pályán, szó szerint lemásolta az Arsenal cserecsatárának, Eddie Nketiah-nak a produkcióját, akit kedden este a becserélése egy talpalás miatt azonnal kiállított a játékvezető.

A 17 éves és 251 napos Ansu Fati ezzel a La Liga történetének második legfiatalabb játékosa lett, akit a XXI. században kiállítottak. A rekordot egy korábbi Barca-játékos, Marc Muniesa tartja, aki 17 évesen és 57 naposan kapott piros lapot.

Az Espanyol nem élt sokáig az emberelőnnyel, ugyanis az 52. percben Pol Lozanót is leküldte a bíró a pályáról, miután a vendégcsapat játékosa csúnyán rátartott Gerard Piqué lábára.

A kiállítás után azonnal büntetett a Barca. Az 56. percben Antoine Griezmann sarkazása után Messi került helyzetbe, a hatszoros aranylabdás közeli lövését még blokkolni tudták, de a kipattanóra érkezett Suárez, aki hat méterről nem hibázott.

A 68. percben Messi a szezon egyik legszebb gólját lőhette volna.

Sergi Roberto bejátszása után az argentin támadó hat méterről, ráfordulásból bombázott kapura, de Diego López elképesztő reflexmozdulattal védeni tudott.

Az utolsó húsz percben a Barcelona a védekezésre fektette a hangsúlyt, és inkább gyors kontratámadásokkal próbált veszélyeztetni. Az Espanyol ugyan becsülettel próbálkozott, de igazán komoly helyzeteket nem tudott kidolgozni és amúgy sem ezt a meccset kellett volna megnyernie a bennmaradáshoz.

A Barcelona kiejtette az Espanyolt a La Ligából Forrás: AFP/Lluis Gene

Győzelmével az FC Barcelona életben tartotta a címvédési reményeit, míg az Espanyol sorsa matematikailag is megpecsételődött. A ligalapítók között szereplő katalán csapat legutóbb az 1992/93-as idényben esett ki az élvonalból, onnan egyből visszajutott és azóta volt a La Liga tagja. Az előző szezonban hetedikként az Európa-ligában is indulhatott a gárda, a Ferencvárossal azonos csoportban szerepelt, a magyar bajnokkal mindkét találkozón döntetlenre végzett.

1. félidő
45Raul de Tomas
2. félidő
90David Lopez
90Ivan Rakitic
86Marc Roca
82Luis Suarez
74Adrian Embarba
71Antoine Griezmann
66Fernando Calero
56Luis Suarez
53Pol Lozano
52Pol Lozano
50Ansu Fati
50Ansu Fati
46Nelson Semedo
Összeállítások
Barcelona4-3-3
Espanyol5-4-1
Football Pálya
1
Marc-Andre
ter Stegen
2
Nelson
Semedo
3
Gerard
Pique
15
Clement
Lenglet
18
Jordi
Alba
20
Sergi
Roberto
5
Sergio
Busquets
4
Ivan
Rakitic
10
Lionel
Messi
9
Luis
Suarez
17
Antoine
Griezmann

Barcelona

Kezdők
1Marc-Andre ter Stegen
2Nelson Semedo
46
3Gerard Pique
15Clement Lenglet
18Jordi Alba
20Sergi Roberto
5Sergio Busquets
4Ivan Rakitic
90
10Lionel Messi
9Luis Suarez
82
56
17Antoine Griezmann
71
11Ousmane Dembele
21Frenkie de Jong
23Samuel Umtiti
24Junior Firpo
13Neto
26Inaki Pena
8Arthur
19Martin Braithwaite
22Arturo Vidal
28Ricard Puig
30Alex Collado
31Ansu Fati
50
50
33Ronald Araujo
35Dani Morer
42Monchu
43Jorge Cuenca
Cserék

Espanyol

Kezdők
13Diego Lopez
34Victor Gomez
20Bernardo
18Leandro Cabrera
24Fernando Calero
66
17Didac Vila
26Pol Lozano
53
52
21Marc Roca
86
15David Lopez
90
25Adrian Embarba
74
11Raul de Tomas
45
12Jonathan Calleri
25Oier Olazabal
3Adria Pedrosa
4Victor Sanchez
5Naldo
7Lei Wu
10Sergi Darder
14Oscar Melendo
16Javi Lopez
22Matias Vargas
31Victor Campuzano
38Daniel Villahermosa
33Nico Ribaudo
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista