Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Achraf Hakimit megszerezte a Real Madridtól. A 21 éves marokkói szélső 2025. június 30-ig írt alá a milánói sztárcsapathoz.

Az olasz együttes rövid közleménye a vételárra nem tért ki, de olasz sajtóértesülések szerint az Inter mintegy 45 millió eurót (körülbelül 16 milliárd forintot), plusz további bónuszokat fizetett a nyári átigazolási piac egyik legfelkapottabb játékosáért, akit 2018-ban a Borussia Dortmundnak adtak kölcsön a madridiak.

A 28-szoros válogatott szélső a Real Madrid saját nevelésű játékosa, a labdarúgó nem sokkal Dortmundba érkezését követően alapemberré vált a németeknél, a 2019/20-as szezonban 44 tétmérkőzésen kilencszer volt eredményes és adott tíz gólpasszt.

A BL-ben nyolc találkozón négyszer talált az ellenfelek kapujába, az Internazionale ellen 3-2-re megnyert hazai csoportmérkőzésen duplázott.