Vágólapra másolva!
A 2013-as bajnokcsapat védője, Lipták Zoltán visszatért a magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő ETO FC Győr együtteséhez. A korábbi válogatott játékos a következő szezonban kulcsszerepet tölthet be a csapatban.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhettem az ETO-hoz, nagyon fontos nekem a klub, hiszen itt értem el pályafutásom egyik legnagyobb sikerét, amikor 2013-ban bajnokok lettünk. Tetszett a felvázolt szakmai koncepció, biztos vagyok benne, hogy sokat tudok majd segíteni a fiatal játékosoknak, és bízom benne, hogy jó példát mutatok nekik. A későbbiekben edzőként szeretnék elhelyezkedni az utánpótlásban, és a klub ebben a célomban is támogat. Boldog vagyok, hogy újra az ETO sikeréért dolgozhatok" – mondta Lipták Zoltán a klub honlapjának.

Lipták Zoltán visszatért az ETO FC Győrhöz Forrás: eto.hu/

Lipták Zoltán a Pápa színeiben kezdte profi pályafutását, majd több angliai kitérőt is tett, végül a magyar élvonal hozta meg számára a sikert. Hazatérését követően 2009-ben magyar bajnoki ezüstérmet szerzett az Újpest FC-vel, majd egy évre rá megismételte ezt a Videotonnal is, 2011-ben pedig bajnoki címet ünnepelhetett a fehérváriakkal. Karrierje során a legtöbb mérkőzést az ETO-ban játszotta, 2012-2015 között 91 alkalommal lépett pályára, ezalatt 8 találatot szerzett.

Meghatározó tagja volt a 2013-as bajnokcsapatnak, a klub történetének egyik legnagyobb sikerének. 18-szor szerepelt a válogatottban, ezek közül 8-szor Győrből kapott meghívót - játszott Eb- és vb-selejtezőn egyaránt, San Marino ellen pedig gólt is szerzett. 2015-től az első osztályt Diósgyőrben folytatta, ahol három évet töltött, majd 2019-ben a téli átigazolás során visszatért a városba, a Gyirmót FC-hez.

Az ETO FC Győrrel egyéves szerződést írt alá.