Társoldalunk:

0-6: Futballvereség, semmi más

2020.06.02. 06:00

Nincs rá jobb szó: felajzva vártuk 1986. június 2-án az este 8 órát, hogy végre elkezdődjék a közvetítés a mexikói Irapuatóból, ahogy a labdarúgó-világbajnokságon a Magyarország-Szovjetunió mérkőzést rendezték meg. A Mezey György vezette magyar nemzeti tizenegy az ezt megelőző két évben gyakorlatilag végigverte a világot, aki szembejött, az kikapott. 21 óra 50-kor, a 0-6 után üveges szemmel ültem a tévé előtt – egészen addig, amíg a szüleim aludni nem küldtek – másnap folytatódott az iskola.

Szepesi Györgyöt – aki az 1986-os mexikói világbajnokság idején az MLSZ elnöke volt – 1990-ben ismertem meg, amikor 18 évesen bekerültem a Magyar Rádió Sportszerkesztőségének külső munkatársai közé.

Mezey Györgyöt néhány hónappal később. A mester ekkor már hazatért önkéntes külföldi száműzetéséből, sőt, azóta már másodszor is lemondott a szövetségi kapitányságról, amikor az 1988 végén kirobbant sokadik bundabotrány után nem ő, hanem az ORFK állította össze a Málta elleni vb-selejtezőre utazó válogatott keretet. Mezey 1990-ben a Budapesti Honvéd edzője lett. Ekkor találkoztam vele először, mert a rádióból Vass István Zoltán azzal küldött hozzá, hogy készítsek interjút a kispesti csapat felkészüléséről. Villamosra szálltam, Kispestre érkeztem, Mezey pedig a világ legtermészetesebb módján fogadott egy, a gyerekkorból éppen csak kilépett süvölvényt – a 18 és fél éves riportert, akinek minden egyes kérdésére válaszolt. Mexikóról persze egyetlen szót sem ejtettem. Nem is mertem, nem is akartam, túl friss volt még az a seb. Neki is, nekem is.

2006-ban különleges szerencse ért. A magyar labdarúgó-válogatott Grazban játszott felkészülési meccset az osztrákokkal, a rádió sportosztályának akkori vezetője meg azt mondta, menjek kocsival a stájer városba. Amikor Szepesi György meghallotta, hogy a meccs napján indulok, megkérdezte: elvinném-e őt? Ennek persze nem lehetett ellent mondani.  

Szepesi György sportriporter, aki 2006-ban sem tudott mást mondani az 1986-os vb-ről, mint 20 évvel korábbanForrás: MTI/Kollányi Péter

Még örültem is neki, hogy 5-6 órát összezárva lehetek Szepesivel, mert elhatároztam, hogy 20 évvel az események után mindent megkérdezek tőle erről a magyar szovjetről. Talán Veszprémig, ha bírtam, hogy ne kezdjek el erről beszélni, Szepesi nagyot sóhajtott, amikor belevágtam, s mesélni kezdett. Most persze mindenki azt várja tőlem, hogy valami egetverő nagy titokról lebbentem fel a fátylat, de ki kell ábrándítanom minden olvasót: nem volt ilyen. Szepesi sok mindenről beszélt, de semmi olyanról nem, amit előttem, vagy azóta már ne írtak volna le ezerszer.

Mezey György ebben a tekintetben szintén nem volt a nagy titkok fellebbentésének mestere. 1998 és 2010 között minden labdarúgó-világbajnokságon és Európa-bajnokságon együtt voltunk kint. Olyan is megesett, hogy Japánban egy vonaton utazunk a mérkőzésre.

Mezey György, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya (balra) és Szepesi György MLSZ elnök. Közösen értek el hatalmas sikereket 1984-86 közöttForrás: Fortepan

A másfél órás száguldás alatt csak Mexikóról faggattam. A 100 év futball című rádiós műsorsorozatban egy teljes adást szenteltem ennek a meccsnek, Mezey ott is leült velem, de a nagy leleplezés Japánban és Budapesten is elmaradt.

Hajlottam rá – ma is hajlok rá – azért, mert nem volt mit leleplezni.

A leleplezéssel természetesen mások is megpróbálkoztak. Végh Antal, a magyar labdarúgást keményen és előszeretettel ostorozó író nem sokkal a világbajnokság után jelentette meg a Gyógyít6atlan című könyvét. 600 ezer példányban kelt el (ez mai ésszel felfoghatatlan), én is ott álltam a Rákóczi úti nagy könyvesbolt előtti sorban, hogy hozzájussak, egy ültő helyemben olvastam ki, de csak annyi maradt meg bennem, hogy Végh a meccs napján Zastava kocsijával Salgótarjánba ment. Amikor a verda lerobbant, az író taxival folytatta az útját. A taxis persze az esti meccsről érdeklődött, mire az Végh 3-0-s végeredményt tippelt. A szovjeteknek. Sőt: ő volt az egyetlen, aki a Képes 7 című újság vb előtti számában pontosan eltalálta a mexikói Mundial első három helyezettjét. Nála az argentinok lettek az elsők, az NSZK a második, Franciaország a harmadik. Ebből a szempontból ne becsüljük le Véghet – ezt egyetlen más futballtudor sem találta el.

Ebből a Végh által jövendölt 3-0-ból 6-0 lett, de ez szinte lényegtelen. A könyvei elfogytak, a kérdések megmaradtak. Mexikóról egyébként egész polcnyi irodalom jelent meg, beült a hintába Pintér István akkori Képes Sport főszerkesztő, Mezei András író, T. András Emil másik író, Bocsák Miklós, a kor egyik botrányújságírója, aztán Mezey is írt egyet, amelyben saját kapitányi tevékenységét is boncolgatta, valójában azonban semmi, de semmi olyat nem olvashattam (mert mindegyiket az első betűtől az utolsóig elolvastam), amely rávilágított volna a nagy titokra, hogy miért kaptunk ki a szovjetekről.

Volt ott minden: az ellenfél sikeres és jól időzített kapitányváltása (hogy Eduard Malofejevet elzavarták, helyette jött Valerij Lobanovszkij, aki előbb klubcsapatával, a Dinamo Kijevvel a KEK-döntőben lesöpörte az Atlético Madridot, aztán meg bennünket a szovjet válogatottal), a nevezetes tészta-ügy (amit már meg nem mondom, ki talált ki, de szépen beívódott a köztudatba, hogy szegény Détáriék hús helyett csak a spagettit tolták), a vércsere és vérdopping, a nagy meleg Mexikóban,a szokatlanul hideg idő a lienzi edzőtáborban, a még szokatlanabb déli kezdési időpont és még hosszan sorolhatnám. Ma ezeket már szánakozó mosollyal fogadja mindaz, aki még foglalkozik a témával. Labdarúgó-világbajnokságon azóta sem jártunk.

Valerij Lobanovszkij, aki a szovjet csapatot irányította az 1986-os mexikói világbajnokságonForrás: Sputnik via AFP/Donskoy Dmitryi

34 év alatt egyszer volt erre halvány esélyünk: amikor 1997-ben a Csank János vezette válogatott eljutott a pótselejtezőig. Ott a jugoszlávok pesten hetet, Belgrádban ötöt vágtak be a kapunkba, de sem az 1-7, sem a 0-5 nem okozott akkora felzúdulást, mint a szovjetek elleni 0-6.

Nem, mert azokat a gólokat nem a szovjetekről kaptuk. A szovjetekről, akik az összes magyar labdarúgó számára mumusok voltak, a szovjetek, akik ellen a közvélekedés szerint mindig remegett a láb és mindig le kellett nekik feküdni. Holott ez is egy olyan legenda, amelyet a rendszerváltás óta számos egykori magyar játékos határozottan cáfolt. Még Rákosi Gyula is, aki az 1966-os angliai világbajnokságon a kihagyhatatlant is kihagyta a szovjetek elleni negyeddöntőben – nem sokkal a brazilok elleni álomjátékot követően. Egyszer azt mondta nekem: Tudom, hogy mindenki úgy volt vele, direkt hagytam ki azt a helyzetet, de elhiheti nekem, nem. Az egész csapat győzni akart, az egész csapat csődöt mondott. Ennyi történt ott és akkor."Kimondom: 1986-ban Irapuatóban sem történt semmi más. A csapat, amely legyőzte Hollandiát, az NSZK-t, Spanyolországot, Ausztriát, Walest, Brazíliát a legfontosabb pillanatban, a legnagyobb próbatételen, a nyilvánosság korábban soha nem tapasztalt nyomása alatt egyszerűen összeomlott. Az persze nem igaz, hogy ennek a vereségnek – ne nevezzük tragédiának, mert azt máshol kell keresni – nem voltak előjelei.

Szergej Alejnyikov (b2, 20-as) örül, miután belőtte a második szovjet gólt a magyar kapuba a Szovjetunió-Magyarország mérkőzésen a mexikói labdarúgó vb-nForrás: MTI/Németh Ferenc

A Mezey-csapat a nyolcvanas évek közepének kirakat-válogatottja lett. Az NB I-ben játszó és az onnan beválogatott játékosok szinte mindegyike részese volt a kor adok-veszek mérkőzéseinek, miközben az NB I színvonala már régen nem késztette arra a futballistákat, hogy azok teljes erőbedobással küzdjenek. Egyszerűen nem volt rá szükségük. Ehhez jöttek még a morális gyengeségek (ne feledjük, már a Mezey-korszak alatt születtek meg olyan eredmények, hogy Volán-Honvéd 6-6 és DVTK-Nyíregyháza 2-7, de ebben a korszakban, 1986. április 26-án - azaz nem sokkal a vb kezdete előtt -  játszották azt a debreceni bundameccset, amelyen a válogatott gerincét adó Honvéd-játékosok mentek bele egy kis csalásba, ahol a bentmaradásért küzdő DMVSC-nek egy pont kellett és 1-1 is lett a már bajnok Honvéd elleni meccs vége), márpedig, ha egy játékos, egy csapat morálisan nem erős, könnyen összeroppanhat. Mezey persze a maga elképzelései szerint profi körülményeket akart teremteni a válogatottnál, mindezt amatőr környezetben kellett megtennie. Így pedig – nem felmentve a kapitányt, hiszen az ő felelőssége is megvan abban, hogy a csapat a legfontosabb vizsgájának 4. percében már elbukott – állati nehéz volt megfelelni az elvárásoknak. Hogy ehhez mennyiben járult hozzá Nyilasi Tibornak a keretből való kimaradása (vagy kitevése), hogy mennyit ártottak a mexikói kánikulában megtartott edzések, hogy miért láttak egyes játékosok a bemelegítés alkalmával hómezőt - ezek jó kérdések, de ettől még nem törvényszerű a 0-6.

Ám ezeket akkor és ott, a budai lakásban 14 évesen még nem tudta a (gyerek)ember. Mi csak azt tudtunk: 1986. június 2-án úgy megyünk haza a suliból, hogy másnap reggel csak az legyen a kérdés: a Döme, a Marci, vagy a Kardos Jóska volt-e a magyar csapat legjobbja, gólszerzője, felhőtlen boldogságunk okozója. Hogy már az első meccs után meglesz-e a továbbjutás (mert a gyengécske Kanadát úgyis legyőzzük és az akkor már 4 pont, és a hat csoport négy legjobb harmadikja is továbbjut), hogy ki állíthatja meg azt a csapatot, amelyet 1984 óta voltaképpen senki sem állított meg.

Pique, a világbajnokság kabalafigurájaForrás: AFP

Hiszen maga Nagy Antal mondta azt, hogy világbajnokok leszünk. Hiszen a vb előtt hadrendbe állított tippelő számítógépek a magyar csapat döntőbe jutását jelezték, sőt, olyan programozó is volt, aki addig írta a logaritmusokat, amíg az nem jött ki, hogy Magyarország nyeri az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokságot. Mi pedig – gyerekfejjel – elhittük ezeket, mert hát ha a Nagyanti mondja, akkor az biztos úgy van, ha meg a Commodore 64 köpi ki magából, az úgysem tévedhet. De nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is elhitték, mert ez az egész akkor már járt volna nekünk, mert 1954-ben úgy buktunk el, ahogy és 1938-ban is elvesztettünk egy vb-döntőt, szóval, most nem lehet baj. Sajnáltuk a boldogtalan villamosvezetőt, akit jól ismertünk, ő vezette az 56-ost a Moszkva tér és Hűvösvölgy között, neki akkor is mennie kellett, amikor az utcák kiürültek, amikor üresen csattogott a Tuja a Nagyhíd és a Vadaskerti utca között, mert utas nem volt rajta, s mert mindenki – de tényleg mindenki ezt a meccset nézte.

Pár nappal később olvastam, hogy egy csalódott szurkoló a mérkőzés után kidobta a tévéjét az ablakon, hogy a Népsportban izzottak az „Ezt írja meg!" szurkolói telefon vonalai, hogy 1986. június 3-án senki sem értette, hogy mi történt velünk az előző este.

Amikor Szepesivel és a kocsival Rábafüzesnél átléptük a magyar-osztrák határt, már nem beszéltünk a magyar-szovjetről.

Amikor egy Tokiótól távol eső japán városban Mezeyvel leszálltunk a vonatról, már nem kérdeztem többet az egykori kapitányt a magyar-szovjetről.

De azt gondolom: 2002-ben és 2006-ban a hosszas, több órás beszélgetések során a két emberből csak kibukott volna valami, amit még addig nem mondott el soha, senkinek. Ilyet nem hallottam. Ezért merem állítani: a szovjetek elleni 0-6 futballvereség volt, semmi más. Jó, persze nem vagyok hülye, én is hallottam mindenféle politikai konspirációról, hogy a szovjetek már a sorsolás után jelentkeztek egy felajánlott döntetlennel, amely mindenkinek jó lett volna - a már említett Kanada-faktor és a négy legjobb harmadik továbbjutása miatt. De - állítólag - a magyar politikai vezetés ezt az ajánlatot kissé nagyképűen elutasította (jobbak vagyunk, mit ajánlkoznak ezek?), a szovjet barátok megsértődtek, aztán ez lett a dolog vége. Mert akkoriban még könnyen megoldható volt, hogy titkos emberek titkos szereket titokban csempésszenek bele a poharakba. Elképzelhető ez? Igen. Megtörtént? Ha igen, ma már akkor is lényegetelen, mert ha megtörtént, akkor sem áll elő senki, hogy igen, én voltam a tettes, a nagy konspirátor.

Embed from Getty Images

A kérdések elfogytak. Ez a meccs persze mindaddig elevenen él majd a magyar futball emlékezettárában, amíg azok, akik látták, élnek. Ha ma egy 20 évessel elkezdenék beszélgetni e szörnyű 90 percről, minden bizonnyal megrántaná a vállát és annyit mondana: na és akkor? A hollandok 2013-ban nyolcat rámoltak be nekünk. Ahhoz képest a hatos nem is olyan megrendítő, nem igaz? Majd továbblapozná az Instagram, vagy Facebook-történetét.

Bennünk azonban egész életünkön át élni fog, amikor a 4. percben, már 1-0-s szovjet vezetésénél Alejnyikov 28 méterről bevágja a szovjetek második gólját, eldöntve egyszersmind azt, hogy ezen a világbajnokságon sem Magyarország lesz a főszereplő. De: tessék visszaidézni a 2014-es labdarúgó-világbajnokság elődöntőjét. Ott a házigazda brazil csapat 6 perc alatt 4 gólt kapott a németektől. A brazilok. Akikről a vb-t megelőzően úgy beszéltek: csak az a kérdés, ki lesz a második. Mert ők az elsők lesznek.

A magyar csapat áll a himnuszok alatt a Szovjetunió-Magyarország mérkőzésen a mexikói labdarúgó VB-n, b-j: Péter Zoltán, Róth Antal, Esterházy Márton, Bognár György, Sallai Sándor, Kiprich József, Détári Lajos, Garaba Imre, Kardos József, Disztl Péter, Nagy AntalForrás: MTI/Németh Ferenc

Született-e majdnem féltucatnyi könyv arról az 1-7-ről? Nem tudom, de meg lennék lepve, ha igen. Beszél-e Brazíliában valaki azóta erről a meccsről? Biztosan, de közel sem annyit, mint amennyit mi dumáltunk, írtunk a szovjetek elleni vereségről.

Mert az igaz, hogy 1986. június 2-án 6-0-ra kikaptunk a szovjetektől a vb első meccsén. De az is igaz, hogy futballvereség volt ez. Se több, se kevesebb.

Labdarúgó-világbajnokság, 1986. C-csoport, 1. forduló.
Magyarország-Szovjetunió 0-6 (0-3)
Irapuato, 15.000 néző. Vezette: Agnolin (olasz)

Magyarország: Disztl P. – Sallai, Róth (Burcsa 14.), Garaba, Kardos – Péter Z.(Dajka 63.), Nagy A., Détári, Bognár – Kiprich, Esterházy
Szovjetunió: Daszajev – Larionov, Kuznyecov, Besszonov, Gyemjanyenko – Jaremcsuk, Zavarov, Jakovenko (Jevtusenko 73.), Rác – Belanov (Rogyionov 70.), Alejnyikov
Gól: Jakovenko (2.), Alejnyikov (4.), Belanov (11-esből a 24.), Jaremcsuk (66.), Dajka (öngól 74.), Rogyionov (80.)