Társoldalunk:

A Fradi Újpesten került közelebb az újabb bajnoki címhez

2020.05.27. 22:18

Az OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott mérkőzésen szerdán este az Újpest a Ferencvárost fogadta - hosszú idő után újra a Szusza Ferenc Stadionban. A derbit most először rendezték nézők nélkül, a koronavírus-járvány miatt. Egy korai gól döntött, ezt a vendégek szerezték, akik most már kilenc ponttal vezetik a tabellát.

Normál esetben egy Újpest–Fradi rangadóra minimum másfél órával a kezdő sípszó előtt érdemes megérkezni a stadion környékére, ezúttal viszont felesleges volt a kapkodás. Egyrészt a hazai csapat a sajtónak küldött tájékoztatóban jelezte, 30 perccel a kezdés előtt engedi csak be az újságírókat, másrészt a koronavírus elleni védekezés miatt ezúttal nem lehetett tömegre, lezárásokra és forgalmi dugókra számítani az aréna környékén.

A stadion főbejáratához érkezőket szomorú kép fogadta, gyertyák és mécsesek égnek a nemrégiben a Deák téren halálra késelt két Újpest-drukker emlékére.

Forrás: Origo

A stadionba való bejutás a szokásos ruházat- és hátizsák-átvizsgáláson és akkreditáció-ellenőrzésen túl testhőmérséklet-méréssel és kézfertőtlenítéssel párosult. A hazaiak kezdeményezésére a találkozó előtt nem sokkal a lila-fehér szimpatizánsok előzetesen küldött üzeneteit olvasták be a hangszórókon, majd az Újpest-indulóval próbálták feltüzelni a játékosokat.

Nem igazán sikerült, pedig a Groupama Arénához hasonlóan a a Szusza Ferenc Stadionban is felcsendültek a hangszórókból a különböző szurkolói dalok - mégis a Fradi szerzett vezetést, már a 7. percben: egy gyors ellentámadás végén Isael készítette le a labdát Bolinak, aki 19 méterről a jobb alsó sarokba bombázott.

Tökéletesen kezdődött tehát a meccs a vendégeknek, akik a vezetés birtokában érezhetően átadták a területet a lila-fehéreknek, bízva a további kontrákban. Az Újpest eleinte nem tudott mit kezdeni a labdabirtoklási és a mezőnyfölénnyel, a félidő második felében azonban már sokkal veszélyesebben játszott.Simon Krisztián hatalmas felső lécet lőtt a 26. percben 19 méterről, majd Rácz Barnabás és Onovo előtt adódott lehetőség, de minkettő kimaradt. A játékrész hosszabbításában Novothny egyenlíthetett volna, de Blazic a gólvonalról mentett, így nem változott az eredmény.

Franck Boli már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést a FradinakForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Bár az új szabályok értelmében a csapatok a három helyett ötször cserélhetnek, félidőben egyik edző sem érezte úgy, hogy változtatnia kellene. A Ferencváros kezdett veszélyesebben, főként Isael volt elemében, ám az első helyzet nem az ő, hanem Boli nevéhez fűződött, aki Tokmac lekészítése után centikre volt attól, hogy megduplázza góljai számát és a Fradi előnyét.

Az 57. percben aztán óriási egyenlítési lehetősége adódott a hazaiaknak, Burekovic szögletét Heris fejelte 6 méterről tisztán a kapura, Dibusz azonban reflexmozdulattal kiütötte a közeli próbálkozást. A 61. percben megint a vendégek előtt adódott nagy lehetőség, Isael centerezett a lendületből érkező Boli elé, aki a kapu mellé passzolt. Az ellentámadás végén Simon lőhetett a 16-oson belülről, Dibusznak azonban nem okozott gondot a középre tartó labda.

A 64. percben Nebojsa Vignjevic szánta rá magát cserére, Zsótér és Calcan állt be Pauljevic és Rácz helyére. Rebrov sem várt sokáig az első változtatással, Tokmac helyett Somália lépett pályára, mielőtt azonban labdához ért volna, jött a második félidei ivószünet. Ferencvárosi támadással kezdődött a találkozó utolsó negyede, amelynek végén Onovo és Zubkov csapott össze, a támadó nagyot homorított, Berke Balázs játékvezető szerint túlságosan is, így hiába volt némi kontakt, sárga lapot adott az ukránnak. Isael nem cipelte annyit a labdát, jó 25 méterről kínálta meg Pajovicot, aki bravúrral szögletre mentett.

Ezúttal nem csak a játéktér, a lelátók is el voltak zárva a nézők elöl az Újpest - Ferencváros mérkőzésenForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A hajrában az Újpest is inkább távolról próbálkozott, de vagy egy jó blokk, vagy Dibusz megakadályozta az egyenlítést. Az utolsó percekben Zsótér és Burekovic elszórakozott egy szabadrúgást, amelynek végén utóbbi a tisztázó Lovrencsics lábára tartott, ezért megkapta második sárga lapját, így a hazaiak minden reménye oda lett.

A Ferencváros győzelmével kilenc pontra növelte előnyét a tabellán, így óriási lépést tett a 31. bajnoki cím felé. Az Újpest kilencedik, de egyetlen ponttal előzik csak meg a kieső helyen álló Zalaegerszeget.

OTP Bank Liga, a 20. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Újpest FC-Ferencvárosi TC 0-1 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Berke
Újpest: Pajovic - Balázs B., Heris, Ristevski, Burekovic - Nwobodo, Onovo (Koszta, 85.) - Simon (Perosevic, 79.), Rácz (Zsótér, 64.), Pauljevic (Calcan, 64.) - Novothny
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic - Haratin, Sigér (Vécsei, 89.) - Zubkov (Skvarka, 83.), Isael, Nguen (Somália, 68.) - Boli (Szihnyevics, 83.)
gólszerző: Boli (7.)
sárga lap: Burekovic (31., 92.), illetve Zubkov (71.), Boli (83.)
piros lap: Burekovic (92.)