Vágólapra másolva!
Gareth Bale értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a Real Madrid labdarúgócsapatának szurkolói füttyel fogadják a pályára lépését, és meccs közben is hasonlóképpen juttatják kifejezésre vele szembeni elégedetlenségüket.

A spanyol királyi klub walesi válogatott szélsője a koronavírus-járvány miatti bajnoki kényszerszünetben egy televízióműsor vendégeként nyilatkozott, mondván, a fanatikusok ilyesfajta reakciója "a klub jellegzetessége".

Bale, akivel hosszú ideje elégedetlenek a drukkerek, mert tudásához és magas fizetéséhez képest huzamos ideje az elvártnál gyengébben teljesít, úgy fogalmazott, hogy minden mérkőzésen nagy nyomás alatt futballozik.

Bale már négy BL-t nyert a Reallal, a szurkolók mégsem szeretik Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

"Ha nem a legjobbadat nyújtod, reflektorfénybe kerülsz.

Miért bántanak engem? Ezt egyáltalán nem értem" - idézte a szélsőt az AS című spanyol lap.

Bale szerint, ha problémái vannak egy játékosnak, okkal várja el, hogy a rajongók támogassák, azzal sarkallják jobb teljesítményre.

"Esetemben azonban a fanatikusok az ellenkezőjét teszik.

Csak bántanak, elveszik az önbizalmamat, és rosszabbul játszom, ami pedig még jobban felbőszíti őket. Ez a Real Madrid jellemzője.

Más csapatoknál is megtörténik az ilyesmi, de a Real ebben kiemelkedik" - mondta.

Mindenesetre, ha folytatódik a bajnokság, akkor a csapatok zárt kapuk mögött játszanak, így a kifütyüléstől Bale-nek egyelőre nem kell tartania.