Vágólapra másolva!
A Bayern München kedden este pontot tehet a 2019-20-as szezon legnagyobb kérdésére a Bundesligában. A bajor csapat dortmundi győzelme esetén hat fordulóval a befejezés előtt 7 ponttal vezetne, ez pedig – ismerve a Bayern képességeit – elég lehetne az újabb bajnoki cím megnyeréséhez. Ha viszont a Dortmund nyer, akkor gyilkos hajrá következhet a nézők nélküli német bajnokságban. Hét évvel ezelőtt, a 2012-13-as idényben ötször játszottak egymás ellen, abból az utolsó a londoni BL-döntő volt. Az akkori meccs ürügyén elmélkedünk most a keddi Der Klassiker előtt.

Arjen Robben egy furcsa mozdulattal eltolta a labdát a kifutó Weidenfeller mellett, majd miután a labda becsorgott a kapuba, térden csúszott az oldalvonalhoz. A 2013-as Bajnokok Ligája döntőjéből a szurkolók leginkább ezekre a pillanatokra emlékeznek. A találkozó 89. percében történt, 1-1-es állásnál. Vagyis nem véletlen, hogy annak a sorozatnak ez lett a legmaradandóbb néhány másodperce. Pedig az egész döntő nagyszerű volt, két támadófutballt preferáló csapat lüktető, változatos, izgalmas összecsapása.

Arjen Robben felejthetetlen gólja Forrás: AFP/Glyn Kirk

A német foci rajongói még azért is emlékezhetnek (klubhovatartozástól függetlenül) jó szívvel erre a mérkőzésre, mert először (és a mai napig egyetlen alkalommal) fordult elő, hogy a döntő mindkét szereplője a Bundesligából érkezett. A két csapat szurkolói különösen szívesen emlékeznek az elődöntőkre is. Mert a Bayern igazi focisulit bemutatva, a Dortmund pedig az egyik meccsen gálaelőadást tartva, a másikon óriásit küzdve jutott túl riválisán. Amikor kisorsolták a Bayern-Barcelona és a Dortmund-Real Madrid elődöntőket a világ jó része el Clásicót várt a fináléban. Helyette lett a Der Klassiker. Igaz, ez a kifejezés akkor még nem is létezett. Ezt követően kezdték csak helyenként a Bayern-Dortmund vetélkedést az el Clásico németesített változataként is emlegetni, és az online média világot átölelő hatásának köszönhetően ez futótűzként terjedt.

Mert a Dortmund-Bayern igazából nem egy klasszikus vetélkedés, hiszen a két csapat nemcsak földrajzilag van messze egymástól, de a Bundesliga története során mintegy 30 évig eredményességben is távol helyezkedett el. Amikor a Dortmund 1995-ben az első bajnoki aranyát szerezte a Bundesligában, a Bayernnek már 12 volt. A hetvenes években előfordult, hogy a Bayern 10-es veretlen szériát produkált ellene, és volt, hogy 11-1-es verést mért rá. A nyolcvanas években 20 randevújukból csak hármat tudott nyerni a BVB.

Ottmar Hitzfeld edző érkezésével lett méltó a Dortmund a Bayernhez.

Azóta lehet egy lapon emlegetni a két együttest.

Ottmar Hitzfeld BL-győzelemig vezette a Dortmundot Forrás: DPA/AFP/Rolf Haid

Abban a bizonyos 2012-13-as szezonban a két csapat ötödik találkozása volt ez a BL-döntő. Mindkét bajnoki meccsük 1-1-es döntetlent hozott, a német Szuperkupát a Bayern 2-1-re nyerte, a Német Kupa negyeddöntőjében pedig 1-0-ra nyert a bajor csapat. Ám ezek mind lényegtelenek voltak a BL-döntő szempontjából. Akkor már az sem számított, hogy mi történt a már szóba került elődöntőkben. Pedig azok örökre emlékezetes párharcok voltak.

A Bayern úgy söpörte el az útból a Barcelonát, ahogy a modernkori történelemben senki.

4-0-ra győzte le Münchenben, 3-0-ra Barcelonában, a katalán sztárcsapat 180 perc alatt gyakorlatilag helyzetet sem tudott kialakítani. Előtte a Juventust intézte el úgy kétszer 2-0-al, hogy a torinóiaknak sem adott szemernyi esélyt sem. 2013-ban a döntőig 25 mérkőzést vívott, ebből 23-at megnyert, a Dortmundban játszott 1-1-en kívül az Arsenaltól volt egy hazai veresége, miután már Londonban könnyedén eldöntötte azt a párharcot.

A Dortmund útja nehezebb volt. A negyeddöntőben a Málaga elleni visszavágón a 90. perc végén még két gólt kellett rúgnia a továbbjutáshoz. Sikerült. Aztán az elődöntőben a Signal Iduna Parkban

Lewandowski mesternégyesével 4-1-re nyert a Real ellen.

Így sem lett könnyed szórakozás a madridi visszavágó, 2-0-s hazai vezetés után óriásit alakítva úszta meg a harmadik gólt a fekete-sárga társaság.

Robert Lewandowski élete meccsét játszotta a Real Madrid ellen Forrás: AFP/John Macdougall

Ám hiába volt bombaformában a Bayern, hiába előzte meg az addigra befejeződött Bundesligában 25 ponttal vetélytársát, a döntőt nem lehetett egyesélyesnek nevezni. A miért kérdésre a válasz: Klopp, Lewandowski, Hummels, Reus. Talán ebben a sorrendben is, de ne feledjük, hogy a többi játékost is nagyszerűen motiválta a sármos fiatal edző. Úgyhogy erre a listára felírható a csapategység kifejezés is. A másik oldalon egy 22 évvel rutinosabb mester irányított. Jupp Heynckes, aki játékosként és edzőként is szinte mindent megnyert. A Bajnokok Ligáját 1998-ban a Real Madrid mestereként.

Egy bevállalós, sikeréhes, pszichológusnak is kiváló fiatal edző állt ki csatára egy öreg, rutinos, bölccsel.

Jürgen Klopp a Bundesliga egyik legtöbbet bénázó kapusából, Weidenfellerből egy megbízható kapust faragott, aki egy évvel később tagja lett a világbajnoki címet szerző német keretnek. A Hummels-Subotic belsővédő-duó utóbbi tagját ő fedezte fel még mainzi tinédzserként, az előbbivel pedig a Bayerntől való kiebrudalása után elhitette, hogy lehet egy német focista világklasszis Münchentől távol játszva is. Subotic ma az Union Berlin focistája, de a döntőben kezdő védelem többi tagja akár most is kezdhetne a Bayern ellen.

Jupp Heynckes és Jürgen Klopp Forrás: AFP/OLM/Olivier Morin

A középpálya zsenije, Marco Reus 2013-ban a kezdőcsapat tagja volt, most is az lenne, de sajnos sérült. Götze viszont most játszhatna, de valószínűleg nem fog. A jelenlegi Dortmundba nem nagyon fér be, a szezon után másodszor is távozik onnan. A BL-döntő lett volna az első dortmundi szakaszának utolsó mérkőzése, de sérülés miatt csak a nézőtérről szurkolhatott akkori csapattársainak, leendő társai ellen. Ugyanis a BL-döntő után a Bayernbe igazolt, és valószínűleg az volt élete legrosszabb döntése. Amint lehetett, vissza is ment onnan Dortmundba, de úgy tűnik, 22 évesen elérte pályafutása csúcsát, és onnan csak lefelé vezet az útja. Hozzá hasonlóan Hummels is tett egy hároméves kirándulást Münchenben, de a mostani szuperrangadón már ismét Borussia-mezben láthatjuk. Akinek viszont bejött a Dortmund-Bayern klubváltás, az Lewandowski. Akiben leginkább bízhattak a dortmundi drukkerek 2013-ban. Nem csak a Real ellen szerzett négy gólja miatt. Lewy már akkor is világsztár volt. Dortmundban töltött négy szezonja során 74-szer volt eredményes bajnoki találkozón. A döntőben nem talált be.

Borussia Dortmund- Bayern München 1-2 (0-0)

Bajnokok Ligája, döntő. 2013.május 25. London

Dortmund: Weidenfeller- Piszczek, Hummels, Subotic, Schmelzer- S. Bender (Sahin), Großkreutz- Gündogan, Blaszczykowski (Schieber), Reus- Lewandowski

Edző: Jürgen Klopp

Bayern: Neuer- Lahm, Dante, Boateng, Alaba – Martinez, Schweinsteiger- Robben, Müller, Ribery (Luis Gustavo)- Mandzukic (Gomez)

Edző: Jupp Heynckes

Gólszerző: Mandzukic, Robben ill. Gündogan (11-esből)

A túloldalon játszó elődje, Mario Mandzukic viszont igen. Az a Bayern fantasztikus támadópotenciállal rendelkezett. A bajnokságban 98 gólt szerzett 34 találkozón. És a döntőben Krooson kívül mindenki játszhatott. A Schweinsteiger által hátulról támogatott támadószekcióban ott volt a horváton kívül Ribéry, Robben és Müller. Inkább hátul volt sebezhető, és erre ügyesen rá is játszott Klopp. Akciógólt ugyan nem tudott szerezni csapata, de Dante hibája miatt 11-esből eredményes volt. Ám aztán jött a bevezetőben említett Robben-megmozdulás.

A londoni német fociünnep a Bayern diadalával végződött. De ennek a mérkőzésnek nem volt vesztese. A Dortmundot másnap fanatikus szurkolói közül több tízezren várták a szakadó esőben a Signal Iduna Parkban. A kivetítőn végignézték, amint a török légitársaság repülőgépét a betonon győzteseknek járó víz-diadalívvel fogadja a személyzet, majd amikor a játékosok megérkeztek a stadionba, igazi majálist teremtettek a tipikus német időben.

Ennek pont hét éve. Azóta sok minden megváltozott a két csapat háza táján. De a világ futballjának állandó változásához képest meglepő módon rengeteg dolog maradt is. Az akkori Bayern-kezdőből öt játékos (Neuer, Boateng, Alaba, Martinez és Müller) ma is ott szerepel, és papírforma szerint akár mindannyian ott lehetnek a pályán a mostani sorsdöntő bajnoki mérkőzésen. És ha nem lenne sérült Reus, továbbá Favre edző bízna Schmelzerben, akkor a Dortmund is felküldhetne négy játékost az akkori kezdőjéből, és vélhetően játszik a Signal Iduna Parkban az azóta a nagy vetélytárshoz igazolt Lewandowski. Ha összehasonlítjuk a mai gárdákat az akkoriakkal, elmondható, hogy

a Bayern a neveket tekintve most gyengébb csapatot tud felküldeni, mint hét éve, a Dortmund viszont talán hasonló erősségűt.

A Borussia támadószekciójában most a Hazard, Brandt, Sancho, Haaland részleg lehet olyan jó, mint a Wembley-ben fellépő. A védekezés most más szerkezetű, a csúcson túl lévő Hummels irányította egység sebezhetőbbnek tűnik, mint hét éve. A mostani edző, Lucien Favre nyomába sem léphet stratégaként és motivátorként Jürgen Kloppnak. A Bayernnél a Pavard, Boateng, Alaba, Davis védelem (továbbra is Neuerrel a kapuban) kicsit tűnik csak gyengébbnek, mint a hét évvel ezelőtti. Leginkább Boateng miatt, bár Alaba szélről középre kerülése is inkább kényszer (Süle sérülése miatt), mint zseniális húzás. Az előre játéknál nem kérdés, hogy Robben és Ribéry szintű futballista a világon alig van. Akármilyen ügyes Gnabry, Coman, Perisic, Goretzka vagy Zirkzee, ők messze vannak tőlük. Lewandowski müncheni korszaka legjobb formájában van idén, de egy igazi délszláv mentalitású Mandzukicnál nem egyértelműen jobb a komoly tétmeccseken.

Emre Can, aki a tagja volt a 2013-ban győztes Bayern keretének, de jelenleg a Dortmundot erősíti, a következőt mondta a rangadó előtt: „A célunk, hogy a Bayern előtt végezzünk. Azért igazoltam a BVB-hez, hogy címeket nyerjek, és nem azért, hogy a Bayern mögött második helyezett csapat tagja legyek."

Ma már Erling Haaland és Jadon Sancho játéka határozza meg a Dortmundot Forrás: Picture-Alliance via AFP/Michael Sohn

Nyilván a tét messze nem akkora, mint volt hét évvel ezelőtt. Most „csak" a Bundesliga dőlhet el. De ez csak részben igaz. Mert ha a Bayern nyer idegenben, és 7 pont előnyre tesz szert 6 fordulóval a vége előtt, akkor eldől minden. Döntetlennél is nehéz helyzetbe kerül a Dortmund, hisz maradna a négy pont különbség, és még a gólkülönbsége is jobb a bajor társaságnak. Ha viszont nyer a BVB, akkor fantasztikus hajrá lesz idén. Ugyanis a Bayernnek még mennie kell Leverkusenbe, és a Mönchengladbach csapatával is találkozik.

Most még minden kérdéses. Egy biztos: a hét évvel ezelőtti győztes hadvezér, Jupp Heynckes már csendes nyugdíjasként szemléli a találkozót, a járvány miatt valószínűleg mönchengladbachi otthonában. Az öt olyan edző egyikeként, aki két csapattal is BEK/BL-t nyert. Jürgen Klopp azóta a Liverpoollal megnyerte a kupát, és mivel az angol bajnokság még mindig szünetel, nyilván ő is ráér kedden kora este meccset nézni a televízióban.