Vágólapra másolva!
Liverpool közegézségügyi vezetője, Matthew Ashton szerint nagy hiba volt lejátszani a Liverpool-Atlético Madrid meccset a Bajnokok Ligájában még március 11-én. A meccset 3-2-re a madridi csapat nyerte, amely így tovább is jutott, de természetesen most nem ez a legnagyobb probléma.

Matthew Ashton a Guardiannek nyilatkozva elmondta, nem volt helyes döntés a mérkőzés megrendezése. Csütörtökön már majdnem 300 regisztrált koornavírusos eset volt a városban, ami akár a meccsnek is köszönhető.

"Nem volt helyes döntés, de senki nem hozott szándékosan rossz döntéseket. A vezetők még nem értették meg akkor a helyzet súlyosságát, de ebből is tanulnunk kell. Nem tudhatjuk pontosan, mekkora kárt okozott az a meccs, de biztosan szerepevolt a járvány fejlődésében" - mondta Ashton.

3 000 szurkoló érkezett Madridból Forrás: AFP/Javier Soriano

A meccsen egyébként 54 ezer szurkoló volt, közülük 3 000 spanyol. Liverpoolban akkor még 10 alatti esetszám volt, miközben Madrid a járvány gócpontjává kezdett alakulni. A La Liga aznap döntött a zárt kapus bajnokikról, egy nappal korábban pedig már bezárták az iskolákat.

Az újságnak több szurkoló is nyilatkozott, aki a meccs utáni napokban lett beteg. Természetesen nem csak a stadion volt zsúfolásig tele, de a pubok is, így itt is nagy lehetett a kockázat a fertőzésre.

A britek viszonylag későn reagálva állították le a nyilvános helyek működését, és rendeltek el kijárási korlátozásokat. Európában Olaszorzág és Spanyolország után itt lehet a legsúlyosabb a helyzet.