Vágólapra másolva!
Párizsból visszakerülhet Nápolyba az uruguayi válogatott Edinson Cavani az olasz Tuttosport értesülése szerint.

A jelenleg a Paris Saint-Germaint erősítő futballista 2010 és 2013 között már játszott az SSC Napoliban, s az itáliai klub vezetése most ismét szívesen látná a csapatban a 33 éves támadót, akinek idén nyáron lejár a szerződése a francia élegyüttesnél.

Edinson Cavani a párizsi szurkolók legnagyobb kedvence Forrás: AFP/Franck Fife

A nápolyiak már megkezdték a tárgyalást Cavanival, akinek szezononként állítólag 7 millió eurót ajánlottak fizetségül. Az uruguayit, aki a PSG színeiben eddig 200 gólt szerzett tétmérkőzésen.

A nemzeti együttesben 116 mérkőzésén kereken ötvenszer eredményes csatár lőtte az első gólt azon a találkozón, amelyet a magyar válogatott vendégeként vívott - és nyert meg 2-1-re - a dél-amerikai gárda a Puskás Ferenc Aréna tavaly november 15-i avatásán.

Cavanit pár hete az argentin Boca Juniors együttesével is szóba hozták, hivatalos megerősítés egyik pletykáról sincs.