Vágólapra másolva!
Az Internazionale hajlandó jelentősen csökkentett áron is túladni egyik legkeresettebb futballistáján, Lautaro Martínezen - a Calciomercato portál értesülése szerint.

A milánói klub vezetőségének álláspontja a koronavírus-járvány miatt előállt gazdasági krízis miatt változhatott, mivel két napja Steven Csang, az Inter kínai elnöke még azt mondta, nem szándékozik tárgyalni az argentin sztár eladásáról annak elsőszámú kérőjével, az FC Barcelonával.

Lautaro Martínezre nagy szüksége lenne a Barcelonának Forrás: AFP/Miguel Medina

A portál szerint az olasz klubvezetés a nehéz pénzügyi helyzetben 111 millió euró helyett immár 80 millióért is kész elengedni a 22 éves argentint, aki a szezon félbeszakításáig az Interben 31 mérkőzésen szerepelt, 16 gólt szerzett és négy gólpasszt adott.

Martínez, aki a nemzeti válogatottban eddig 17 mérkőzést játszott és kilencszer volt eredményes, a Racingtól 25 millió euróért 2018 júliusában érkezett Milánóba. A középpályás szerződése 2023 nyaráig érvényes.